Hertha: Dibusz még képben – akkor jöhet, ha mások mennek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.21. 12:24
A bz-berlin.de ismét a Hertha kapusairól írt cikket, amelyben továbbra is említést kap Dibusz Dénes, aki változatlanul ott szerepel Dárdai Pál vezetőedző idén nyárra tervezett erősítései között.

A magyar tréner vezette berliniek érdeklődéséről már korábban is beszámolhattunk, új fejleményről viszont azóta sem. A Herthánál javában tart a felkészülés a szezonra, egyelőre öt kapussal. Az első számú kapusként elkönyvelt Thomas Kraft (26 éves) mellett a kerethez tartozik még Rune Jarstein (30), Sascha Burchert (25), Marius Gersbeck (20), de a szakmai stáb a nagy tehetségnek tartott, U19-es csapathoz tartozó Nils Körbert (18) is fokozott figyelemmel kíséri. Dibusz eközben változatlanul a bajnoki szezont megkezdő, El-ben már a második körnél tartó Ferencváros alapemberének számít.A magyar tréner vezette berliniek érdeklődéséről már korábban is beszámolhattunk, új fejleményről viszont azóta sem. A Herthánál javában tart a felkészülés a szezonra, egyelőre öt kapussal. Az első számú kapusként elkönyvelt Thomas Kraft (26 éves) mellett a kerethez tartozik még Rune Jarstein (30), Sascha Burchert (25), Marius Gersbeck (20), de a szakmai stáb a nagy tehetségnek tartott, U19-es csapathoz tartozó Nils Körbert (18) is fokozott figyelemmel kíséri. Dibusz eközben változatlanul a bajnoki szezont megkezdő, El-ben már a második körnél tartó Ferencváros alapemberének számít.

A magyar kapus megszerzéséről nem mondtak le a berliniek, viszont a német cikkíró szerint a 2017-ig élő szerződéssel bíró Kraft pozíciója biztos, nemcsak a keretben, hanem kezdőként a kapuban is. Kraft a közelmúltban úgy nyilatkozott Dibuszról, hogy nem tart tőle, továbbra is a Hertha első számú kapusának tartja magát.

Így Dibusz – akire ezek szerint egyelőre csak a keretben számítanának – csak akkor kerülhet a Herthához, ha kapusposzton üresedés van, és Rune Jarstein, valamint Sascha Burchert távozik. Mindkettőnek 2016 nyarán jár le a szerződése, a két fiatal kollégának – miként Dibusznak – 2017-ben.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
12 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
13 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
13 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
16 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
17 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
19 órája