Bayern: súlyos sérülése után visszatérhet a spanyol

2015.09.11. 17:56
Az Augsburg elleni német bajnoki mérkőzésen visszatérhet a pályára Javi Martínez, a Bayern München súlyos térdsérüléséből felépülő spanyol válogatott középpályása.

A 27 éves játékos 2014 augusztusában, a Borussia Dortmund elleni Szuperkupa-meccsen szenvedett térdszalagszakadást, melynek következtében szinte a teljes szezont kihagyta, májusban csak két tétmérkőzésen léphetett pályára.

A spanyol válogatott futballista több mint egy év elteltével teljesen felépült a sérüléséből, és szombaton ismét szerepet kaphat a Bayernben.

„Tökéletes állapotban van a térde. Igazi harcos, az edzéseken remek munkát végzett, nagyon szeretne már játszani. Időre van szüksége, hogy visszanyerje a legjobb formáját, de velem együtt ő is nagyon örül, hogy tagja a meccskeretnek” – mondta Javi Martínezről Pep Guardiola, a bajor együttes vezetőedzője.

A spanyol szakvezető hozzátette, a Juventustól kölcsönvett Kingsley Coman is pályára léphet a szombaton 15.30 órakor kezdődő mérkőzésen. A fiatal francia támadó az Augsburg ellen debütálhat a Bayernben.

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ

SZEPTEMBER 11., PÉNTEK
20.30: Mönchengladbach–Hamburg (Tv: Eurosport2)
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
15.30: Bayern München–Augsburg (Tv: Eurosport2)
15.30: Bayer Leverkusen–Darmstadt
15.30: Hannover–Borussia Dortmund
15.30: Hertha–Stuttgart
15.30: Ingolstadt–Wolfsburg
18.30: Eintracht Frankfurt–Köln (Tv: Eurosport2)
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
15.30: Hoffenheim–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)
17.30: Schalke–Mainz (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
23 órája

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01