Bayern: megegyeztek, Ancelotti váltja Guardiolát – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.17. 08:56
Spanyolországi értesülések szerint Pep Guardiola vezetőedző az idény végén elhagyja a német élvonalbeli Bayern Münchent, helyét pedig a legutóbb a Real Madridnál dolgozó Carlo Ancelotti veszi át.

Ancelotti szóban megegyezett a Bayernnel – írja a Marca. A lap úgy tudja, az olasz vezetőedző azután bólintott rá a müncheniek ajánlatára, hogy Pep Guardiola, a bajor gárda vezetőedzője közölte, a szezon végén távozik.

Sajtóhírek szerint Guardiola a Manchester Citynél folytatja a pályafutását, helyét pedig a Real Madriddal 2014-ben Bajnokok Ligáját nyerő Ancelotti veszi át, aki hároméves megállapodást köt a bajorokkal.

A München májusban – amikor először felvetődött, hogy Guardiola lemond – megkörnyékezte az akkor még a Real alkalmazásában lévő Ancelottit, ám a háromszoros BL-győztes tréner udvariasan nemet mondott.

Ancelottit nemrég a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel is összeboronálták, ám ő a szavát adta: ha Guardiola távozik Münchenből, ő lesz a Bayern trénere.

Legfrissebb hírek

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
7 órája

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
22 órája

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37
Ezek is érdekelhetik