Bayern: Guardiola a brit életről érdeklődött, útja a PL-be vezet?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.18. 20:12
Sajtóértesülések szerint Pep Guardiola vezetőedző az idény végén elhagyja a német élvonalbeli Bayern Münchent. A Mirror című lap arról ír, hogy a spanyol szakember barátai körében érdeklődött arról, hogy milyen az élet Angliában.

A Bayern vezetőedzője még a héten tisztázza a jövőjét érintő kérdéseket, várhatóan a Manchester Citynél folytatja munkáját a következő szezonban.

Guardiola a múlt hónapban beszélt a Middlesbrough menedzserével, Aitor Karankával, akitől mindent tudni szeretett volna a brit mindennapokról.

Karanka úgy fogalmazott: „Guardiola nagyszerű edző, nagy lehetőség lenne neki, ha idejönne. Tudom, hogy egy nap ez megvalósul.”

„Körülbelül egy hónapja lehetőségem volt beszélni vele Spanyolországban. Sokat kérdezett a Premier League-ről, az országról, minden érdekelte.”

Karanka jó barátságot ápol José Mourinhóval is, azóta, hogy a portugált 2010-ben kinevezték a Real Madrid élére és a segítőjeként dolgozott a klubnál. „José az egyik legjobb menedzser, akit ismerek. Meglep, ami történt, de ez nem csorbítja a karrierjét, szerintem még mindig a világ élvonalába tartozik.”

Guardiola várhatóan még ezen a héten bejelenti, hogy elhagyja a Bayern Münchent. A kérdés, hogy valóban a Premier League-be vezet-e az útja?

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
12 órája

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32
Ezek is érdekelhetik