Bayern München: Neuer nem zárja ki, hogy elhagyja a klubot

Vágólapra másolva!
2016.01.22. 11:20
Manuel Neuer, a Bayern München kapusa elismerte annak a lehetőségét, hogy a jövőben elhagyja a Bayern Münchent.

A német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet nyerő kapus 2011-ben igazolt a Schalkétől a Bayern Münchenhez. Az elmúlt években szinte minden álomcsapat az ő nevével kezdődött – ahogy a FIFA FIFPro 2015-ös év csapata is.ahogy a FIFA FIFPro 2015-ös év csapata is.

„Nagyon jól érzem magamat a Bayern Münchennél, de nem zárhatom ki annak a lehetőségét, hogy egy nap valami új kihívást keresek majd” – nyilatkozta a 29 éves játékos a Der Westennek.

Manuel Neuer jelenlegi szerződése 2019-ig köti őt a bajor klubhoz, amellyel három német bajnoki címet is nyert, a 2015–2016-os szezonban pedig rekordra készül.

„Semmit sem adnak ingyen, egyetlen csapatban sem, minden mérkőzésen keményen meg kell küzdenünk a győzelemért. Tavasszal egyre csak nehezebb lesz.”

„Soha egyetlen klub sem nyerte meg sorozatban négyszer a Bundesligát, ez a legfőbb célunk a szezonban, de nem lesz könnyű elérni. Ha ez összejön, én már sikeresnek tekintem a jelenlegi idényünket" – tette hozzá Neuer.

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
6 órája

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Lenny, a zseni – Több mint ígéret Lennart Karl

Képes Sport
2025.12.14. 13:15

Bajnokok Ligája: Kimmich öngólja fújt ébresztőt Münchenben, fordított a Bayern

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 20:38

A sérülésektől sújtott portugál bajnokon is átroboghatnak a bajorok

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 11:24

BL: sikerrel fellebbezett a Bayern, csökkentették Luis Díaz eltiltását

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 19:31
Ezek is érdekelhetik