FTC: „Nem érkezett ajánlat” – nem akarják engedni a német támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.26. 09:51
Mint arról hétfőn beszámoltunk, a német RevierSport információi szerint a Ferencváros kívánságlistáján szerepel a Regionalligában (negyedik vonal) szereplő SC Wiedenbrück szélsője, Kamil Bednarski. A RevierSport az átigazolásról az FTC részéről Theo Schneidert kérdezte meg, a zöld-fehérek utánpótlásánál tanácsadóként dolgozó szakember – aki korábban a Wiedenbrück edzője volt, az FTC-nél pedig a játékos-megfigyelésben is segít – megerősítette, hogy Bednarski valóban kiszemelt. A Wiedenbrück azonban nem szeretné elengedni egyik legnagyobb értékét.

A Regionalliga nyugati csoportjának nyolcadik helyén álló Wiedenbrück vezetősége jelezte: egyelőre nem kapott konkrét ajánlatot, és elvárja, hogy Bednarski tiszteletben tartsa júniusban lejáró szerződését, mely a klubhoz köti. A 30 éves szélső, aki a 2015–2016-os bajnoki szezonban tizenhat bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett, a Neue Westfälische Zeitung szerint szerződése felbontását kérte.A 30 éves szélső, aki a 2015–2016-os bajnoki szezonban tizenhat bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett, a Neue Westfälische Zeitung szerint szerződése felbontását kérte.

„Nem kaptunk konkrét megkeresést avagy ajánlatot az említett klubtól” – közölte a Neue Westfälischével Dominik Jansen, a Wiedenbrück sportigazgatója.

A Wiedenbrück klubvezetői közül Burckhardt Kramer a helyi Die Glockénak jelezte: nem téma Bednarski eladása, a klubnak szüksége van egyik legnagyobb értékére.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Florian Trinks (német, Greuther Fürth – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kamil Bednarski (német, SC Wiedenbrück – Németország), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia), Tomás Pekhart (cseh, Ingolstadt – Németország)
Távozók: Kurucz Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Haraszti Zsolt (Videoton FC), Holman Dávid (DVSC)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Nagy Dominik (DVTK), Popov Patrik (Soroksár)

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
5 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
7 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
8 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
13 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
21 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
22 órája
Ezek is érdekelhetik