Wolfsburg: Bendtner lekéste az edzést, kihúzta a gyufát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.15. 22:05
Elkésett a Wolfsburg labdarúgócsapatának keddi edzéséről Nicklas Bendtner, a „farkasok” dán válogatott csatára.

A szezon során már többször is házirendet sértő Bendtner késve érkezett a kedd délelőtti edzésre, a szakmai stáb emiatt nem engedte, hogy társaival tréningezzen, és a délutáni foglalkozáson is magában kellett gyakorolnia.

„Nicklas elkésett a reggeli edzésről, ezért egyedül edzett. Házon belül tisztázzuk a helyzetet, a hasonló fegyelmi vétségek viszont mindig következményeket vonnak maguk után” – közölte Klaus Allofs, a Wolfsburg klubmenedzsere.

Bendtner február 6. óta nem játszott a Wolfsburgban (ráadásul akkor pocsékul teljesített a Schalke elleni meccsen), és Dieter Hecking vezetőedző ezt követően már a keretbe sem nevezte, sőt a Hertha elleni mérkőzésen inkább kevesebb cserejátékost nevezett, de Bendtnert nem ültette le a kispadra.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
10 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
13 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik