Wolfsburg: végleg betelt a pohár, mehet a balhés csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.31. 18:48
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Wolfsburg hivatalos közleményt adott ki játékosáról, Nicklas Bendtnerről.


A jelenlegi helyzet egyik fél számára sem kielégítő, ezért ez így nem mehet tovább. Szerdán a klubvezetőség találkozott a játékos képviselőivel, akikkel közösen kerestünk megoldást. Hamarosan meghozzuk a végső döntést” – mondta a Wolfsburg sportigazgatója, Klaus Allofs.

A közlemény mellett a klub a hivatalos honlapján hozzátette, a dán válogatott támadó nem látogathatja a csapat edzéseit.

A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc között a Real Madriddal játszó német klub döntése nem meglepő, hiszen Nicklas Bendtner jó néhány alkalommal megszegte a házirendet az elmúlt közel másfél évben.

2014 novemberében Dieter Hecking vezetőedző többször is elbeszélgetett Bendtnerrel, mert elégedetlen volt a hozzáállásával és az edzésmunkájával. Bendtner több mérkőzésen sem került be a keretbe.

Fél évvel később, a Schalke elleni áprilisi rangadó előtt a dán csatár jókora késéssel érkezett meg az edzésre, így a lelátóról nézhette csapatát. Májusban egy szokásos szurkolói találkozón kellett volna részt vennie, de fejfájást színlelve lemondta a kötelező szereplést. Pechjére a Kicker újságírója este észrevette, amint egy étteremben a barátaival szórakozik.

Júliusban a vezetőedző annyira elégedetlen volt vele, hogy száműzte az első csapattól és úgy nézett ki, hogy ez bevált, de idén februárban a balhés dán csatár ismét tett arról, hogy klubja megbüntesse. A szerződésében ugyanis szerepel egy záradék, miszerint nem reklámozhat más autómárkát a klubot szponzoráló Volkswagenen kívül. Naná, hogy Bendtner az Instagramon most (is) egy Mercedesszel pózolt.

Ez az autó nem az az autó… (Fotó: Instagram)
Ez az autó nem az az autó… (Fotó: Instagram)

„Elaludtam és nem hallottam meg az ébresztőm, egyszerűen ennyi. Az én hibám volt” – ismerte el a Bildnek a játékos, miután 45 percet késett a március 15-i edzésről. A szakmai stáb ezután nem engedte, hogy a csapattal gyakoroljon, a délelőtti és a délutáni tréningen is külön munkát kellett végeznie, emellett 2250 eurót kellett a klub kasszájába fizetnie.

Úgy néz ki, utoljára.

A 28 éves Nicklas Bendtner eddig 31 mérkőzésen lépett pályára a Wolfsburgban, ezeken három gólt szerzett. A „farkasokhoz” 2017. június 30-ig köti a szerződése.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
10 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
13 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik