Bayern München: fordul a kocka, Dortmundban köt ki a játékos?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 13:23
A Bild információi szerint a Borussia Dortmund mindenben megegyezett a rivális Bayern Münchennel, így a fekete-sárgáknál folytatja pályafutását Sebastian Rode.  

A 25 éves középpályás távozása hónapok óta téma a bajoroknál, mivel Rode 2014-es, Bayern Münchenbe való igazolása óta mindössze 38 mérkőzésen kapott lehetőséget.

Noha a játékosért korábban a Dortmund mellett a Schalke, a Bayer Leverkusen, az Atlético Madrid, a Tottenham Hotspur és az Arsenal is érdeklődött, a Bild úgy tudja, pont került a szappanopera végére, a két német klub mindenben megegyezett, és Rode a BVB-nél folytatja pályafutását.

A két csapat között igen aktív a játékosmozgás, amelyben többnyire a Borussia Dortmund húzta a rövidebbet: 2013-ban Mario Götze, egy évvel később Robert Lewandowski, 2016-ban pedig Mats Hummels igazolt a fekete-sárgáktól a Bayernhez.

 

 

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27
Ezek is érdekelhetik