Bundesliga: Ezt le kell nyelnünk, és tanulnunk belőle – Dárdai

2016.09.22. 09:24
null
Dárdai Pál Fabian Lustenbergert buzdítja – a Herthának nem volt esélye a remek Bayern ellen (Fotó: Reuters)
A Bayern München a német labdarúgó Bundesliga 4. fordulójában simán, 3–0-ra legyőzte a Hertha BSC-t, így egyedüli százszázalékos csapatként maradt a tabella élén. Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője nem sokat tehetett – gratulált a Bayernnek, mely Carlo Ancelotti szerint szezonbeli legjobb meccsét játszotta.

„Gratulálok az FC Bayernnek, nagyszerű napot fogtak ki a játékosai. Próbáltunk nem teljesen beállni védekezni, és már elöl elkezdeni a védőmunkát, de erre képtelenek voltunk az első húsz percben. A második félidőben néhány változtatást eszközöltünk, amely hozott egy kis javulást, de egyéni hibák a második és a harmadik Bayern-gólt eredményezték. Minden elismerésem a Bayerné, teljesen megérdemelten győzött. Tanulnunk kell ebből, ezt a három-nullát el kell fogadni és lenyelni” – értékelt Dárdai.

„Örülök a csapat teljesítményének, az első perctől nagy intenzitással játszottunk, minőségi futballal rukkoltunk elő. Ez volt ebben a szezonban a legjobb teljesítményünk. Jérome Boateng és Arjen Robben is visszatért sérülése után, minden rendben van” – nyilatkozta Ancelotti.

A Bayern hatalmas fölényben volt a mérkőzésen, ezt a kapura lövések (16:2), a labdabirtoklás (76%:24%), a párharcmutató (57%:43%) és a passzok száma (881:276, ebből 791:193 a sikeres) is mutatja. A müncheni együttes 90 százalékos pontossággal passzolt! A berlinieknek maradt a futás, leginkább a labda után – a Hertha játékosai több mint öt kilométerrel többet futottak, mint a bajorok!

A Bundesligában négy forduló után négy veretlen csapat van: a százszázalékos Bayern, a második helyen álló 1. FC Köln, a hatodik RB Leipzig és a 11. – négy döntetlennel nyitó – Hoffenheim. A tabella végén továbbra is a Werder Bremen és a Schalke szerénykedik, pont nélkül.

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ

Bayern München–Hertha BSC 3–0 (Ribéry 16., Thiago 68., Robben 72.)
Bayer Leverkusen–Augsburg 0–0
RB Leipzig–Borussia Mönchengladbach 1–1 (T. Werner 6., ill. F. Johnson 85.)
Schalke–1. FC Köln 1–3 (Huntelaar 36., ill. Oszako 38., Modeste 77., Zoller 84.)
Werder Bremen–Mainz 1–2 (Hajrovic 12., ill. Malli 87., De Blasis 92.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Wolfsburg–Dortmund 1–5 (Didavi 53., ill. Guerreiro 4., Aubameyang 16., 62., O. Dembélé 58., Piszczek 73.)
Ingolstadt–Eintracht Frankfurt 0–2 (Abraham 45+2., Oczipka 50.)
Darmstadt–Hoffenheim 1–1 (Olijnik 92., ill. Kramaric 46.)
Freiburg–Hamburg 1–0 (Petersen 70.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 4 4 14–1 +13 12
2. 1. FC Köln 4 3 1 8–1 +7 10
3. Borussia Dortmund 4 3 1 13–3 +10 9
4. Eintracht Frankfurt 4 3 1 5–2 +3 9
5. Hertha BSC
4 3 1 6–4 +2 9
6. RB Leipzig 4 2 2 8–3 +5 8
7. Mainz 4 2 1 1 10–8 +2 7
8. Mönchengladbach 4 2 1 1 8–6 +2 7
9. Freiburg 4 2 2 5–6 –1 6
10. Wolfsburg 4 1 2 1 3–5 –2 5
11. Hoffenheim 4 4 7–7 0 4
12. Bayer Leverkusen 4 1 1 2 5–5 0 4
13. Augsburg 4 1 1 2 3–6 –3 4
14. Darmstadt 4 1 1 2 2–9 –7 4
15. Ingolstadt 4 1 3 2–8 –6 1
16. Hamburg 4 1 3 2–9 –7 1
17. Schalke 4 4 1–8 –7 0
18. Werder Bremen 4 4 3–14 –11 0
Legfrissebb hírek

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
6 órája

Vb 2026: Ancelotti bízik a skótokat legyőző csapatában

Foci vb 2026
20 órája

Carlo Ancelotti: Az volt a célunk, hogy jobban játsszunk, mint ahogyan Haiti ellen tettük

Foci vb 2026
2026.06.25. 02:15

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Ancelotti ígéri, Neymar az utolsó csoportmeccsen már bevethető lesz

Foci vb 2026
2026.06.20. 15:25

Vinícius Junior: Itt muszáj a legjobb teljesítményt nyújtani

Foci vb 2026
2026.06.20. 06:11

Ancelotti nem aggódik: A világbajnokságot nem az első meccsen szokták megnyerni

Foci vb 2026
2026.06.19. 14:09

Ancelotti: Endrick? A megfelelő pillanatban pályára lép majd

Foci vb 2026
2026.06.19. 13:53
Ezek is érdekelhetik