Hertha: Kivágom a tabellát, berakom a fagyasztóba, aztán… – Dárdai

2016.11.05. 15:34
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője nagyon elégedett volt együttesével, és a berliniek szurkolóival is a Borussia Mönchengladbach elleni találkozót követően. És elsütött egy „Dárdai-klasszikust” is a magyar tréner.

Salomon Kalou mesterhármasával 3–0-ra legyőzte a Mönchengladbachot a Hertha a német bajnokságban. A találkozó után Dárdai elefántcsontparti támadóját emelte ki, és elmondta, miért volt libabőrös a szurkolók reakciójától.miért volt libabőrös a szurkolók reakciójától.

„A csapat nagyszerűen teljesített, annak pedig különösen örülök, ahogy a szurkolók reagáltak Kalou szárnyalására, nagyon nehéz időszakon van túl” – mondta Dárdai, utalva arra, hogy az elefántcsontparti támadó édesapja és nagynénje is nemrég hunyt el.

Dárdait természetesen arról is megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy együttese már a harmadik a Bundesliga tabelláján. Erre pedig a magyar edző – a Hertha szavait használva – elsütött egy „Dárdai-klasszikust”.

„Veszek majd egy újságot, fogok egy ollót, és kivágom a tabellát. Aztán bedobom a mélyhűtőbe, és májusban majd elővesszük. Reméljük, akkor így marad az állás” – mondta Dárdai.

Egy Dárdai-klasszikus (Fotó: NSO)
Egy Dárdai-klasszikus (Fotó: NSO)

A Hertha legközelebb november 19-én játszik bajnokit, ellenfele az Augsburg lesz idegenben.

Legfrissebb hírek

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31