Bundesliga: Gulácsi szerint nem csak az ő érdeme a jó szereplés

2016.11.06. 13:35
null
A jó csapatszellemet emelte ki a magyar kapus (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig fantasztikusan kezdte története első szezonját a Bundesligában. Gulácsi Péter, a csapat magyar kapusa is jelentősen kiveszi a részét a sikerből, hiszen eddig csupán hat gólt kapott a bajnokságban – ugyanannyit, mint Manuel Neuer, a Bayern München játékosa. A magyar válogatott kapusról az UEFA hivatalos oldala írt cikket.

„Keményen dolgozunk, és nemcsak a pályán, hanem azon kívül is nagyon jó a csapatszellem. Az, hogy ennyire kevés gólt kaptunk eddig, az egész csapat érdeme, de még csak kilenc mérkőzést játszottunk a szezonban. Két lábbal vagyunk a földön, és mindig a soron következő mérkőzés van a szemünk előtt” – mondta az uefa.com-nak.

Gulácsi azt is elárulta, szerinte mi a különbség a Bundesliga 2. és az élvonal között.

„A Bundesligában a támadók a legváratlanabb szituációkból és képesek gólt szerezni. Az első osztályban minden hibát nagyon komolyan kihasználnak és megbüntetnek” – mondta a magyar kapus, akinek Edwin van der Sar a példaképe.

A Leipzig kapuját őrző labdarúgó arról is beszélt, hogy a franciaországi Európa-bajnokság kiváló tapasztalat volt számára, annak ellenére is, hogy nem léphetett pályára.

„Szeretnék még tovább fejlődni, és sokszor védeni a válogatottban. A magyar nemzeti csapatban játszani plusz motivációt jelent, ami segít nekünk még előrébb lépni.”

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
NOVEMBER 6., VASÁRNAP

15.30: RB Leipzig–Mainz 05 (Tv: Eurosport2)
17.30: Schalke 04–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 10 7 3 24– 6 +18 24
2. RB Leipzig 9 6 3 17– 6 +11 21
3. Hoffenheim 10 5 5 18–11 +7 20
4. Hertha 10 6 2 2 17–10 +7 20
5. Borussia Dortmund 10 5 3 2 25–12 +13 18
6. 1. FC Köln 10 5 3 2 16– 7 +9 18
7. Eintracht Frankfurt 10 5 3 2 14– 8 +6 18
8. Bayer Leverkusen 10 5 1 4 16–15 +1 16
9. Freiburg 10 5 5 13–16 –3 15
10. Mainz 9 4 2 3 16–15 +1 14
11. Mönchengladbach 10 3 3 4 10–15 –5 12
12. Augsburg 10 3 2 5 10–14 –4 11
13. Wolfsburg 10 2 3 5 9–13 –4 9
14. Schalke 9 2 2 5 10–11 –1 8
15. Darmstadt 10 2 2 6 10–20 –10 8
16. Werder Bremen 9 2 1 6 11–24 –13 7
17. Ingolstadt 10 2 8 7–21 –14 2
18. Hamburg 10 2 8 4–23 –19 2

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik