Bayern: Hummels majdnem Manchesterben kötött ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.06. 17:02
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München védőjéről, Mats Hummelsről kiderült, 2014-ben majdnem csatlakozott a Manchester Unitedhez.

A német válogatott védő nyolc és fél szezont töltött a Borussia Dortmundban, mielőtt nyáron visszatért nevelőklubjához.

Angol és spanyol csapatok is harcoltak a kegyeiért, mégis úgy döntött, kitölti szerződésének hátralévő részét az akkor még Jürgen Klopp által vezetett fekete-sárgáknál.

„A három legnagyobb spanyol klub egyikétől kaptam ajánlatot, valamint Angliából is rengetegen kerestek meg. Louis van Gaal szintén szeretett volna a csapatába csábítani” – árulta el Hummels az akkori MU-menedzserrel kapcsolatban.

„Nagyon közel kerültünk a végső megállapodáshoz. Számos alkalommal ültünk le tárgyalni az utóbbi években” – nyilatkozta egy brit napilapnak a Manchester Unitedhez fűződő kapcsolatáról.

Hummels 2008 januárja és 2016 nyara között kétszer ünnepelhetett bajnoki címet a Dortmunddal.

Legfrissebb hírek

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
18 órája

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
19 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05
Ezek is érdekelhetik