Bundesliga: emberhátrányban mentett pontot a Dortmund

2016.12.16. 22:23
null
Mario Götze (sárgában) az első gólját szerezte ebben a bajnoki idényben, az előtérben Kerem Demirbay (Fotó: AFP)
A Dortmund az első félidő hajrájában emberhátrányba került, de a fordulás után egyenlíteni tudott, és 2–2-es döntetlent harcolt ki a Hoffenheim vendégeként a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójának péntek esti mérkőzésén. Szalai Ádám nem lépett pályára a veretlenségét továbbra is őrző hazai csapatban.

A Bundesliga 2016-os esztendejének két legeredményesebb német nemzetiségű labdarúgója, Mark Uth (12 gól) és Sandro Wagner (18) egyaránt a kapuba talált az első húsz percben – előbbi lőtt, utóbbi fejelt egy gólt a Hoffenheim-tábor nagy örömére –, de közben leadta a névjegyét Mario Götze is.

Majd következett a piros lap: Marco Reus a 41. percben, a második sárga lapos figyelmeztetése miatt volt kénytelen elhagyni a játékteret. Karrierje 209 Bundesliga-mérkőzését játszotta, és ez volt az első kiállítása.

Wagner kapufájával kezdődött a második félidő, és a helyzet elpuskázásáért szinte rögtön „büntetett” a BVB: emberhátrány ide, emberhátrány oda, Pierre-Emerick Aubameyang ezt az estét sem hagyta gól nélkül, és mint utóbb kiderült, lövése pontot ért csapatának.

S ha már statisztikával kezdtük: a gaboni csatár a 16. gólját szerezte a szezonban, és ő lett az első játékos a Bundesliga történetében, aki két egymást követő bajnoki kiírásban legalább 16 gólig jutott az első 15 forduló során.

NÉMET BUNDESLIGA, 15. FORDULÓ
Pénteki mérkőzés

Hoffenheim–Dortmund 2–2 (Uth 3., S. Wagner 20., ill. Götze 11., Aubameyang 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 14 10 3 1 34–9 +25 33
2. RB Leipzig 14 10 3 1 29–12 +17 33
3. Hoffenheim 15 6 9 27–16 +11 27
4. Hertha 14 8 3 3 22–14 +8 27
5. Borussia Dortmund 15 7 5 3 34–18 +16 26
6. Eintracht Frankfurt 14 7 5 2 19–11 +8 26
7. 1. FC Köln 14 6 5 3 19–13 +6 23
8. Bayer Leverkusen 14 6 2 6 21–21 0 20
9. Freiburg 14 6 1 7 18–25 –7 19
10. Schalke 14 5 2 7 18–16 +2 17
11. Mainz 14 5 2 7 23–26 –3 17
12. Mönchengladbach 14 4 4 6 14–22 –8 16
13. Augsburg 14 3 5 6 11–16 –5 14
14. Werder Bremen 14 4 2 8 18–32 –14 14
15. Wolfsburg 14 2 4 8 12–23 –11 10
16. Hamburg 14 2 4 8 11–27 –16 10
17. Ingolstadt 14 2 3 9 11–24 –13 9
18. Darmstadt 14 2 2 10 11–27 –16 8
Legfrissebb hírek

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

Willi Orbán gólt fejelt, a Lipcse már biztosan bronzérmes

Német labdarúgás
2026.05.09. 17:31

A Dortmund bebiztosította a második helyét

Német labdarúgás
2026.05.08. 22:24

Visszavonul a Borussia Dortmund magyar származású védője

Német labdarúgás
2026.05.07. 10:08
Ezek is érdekelhetik