Hertha: Dárdai nagyot fújt; kollégája kitért a 11-esre...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.04. 10:24
null
Valérien Ismäel és Dárdai Pál (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha idegenben 3–2-re legyőzte a Wolfsburgot. A „farkasok” a félidőben még 2–1-re vezettek, de a magyar vezetőedző az öltözőben elmondta, érzi, meg tudják nyerni a meccset.

„Huh, először is gratulálok a csapatomnak, mert nem volt könnyű dolgunk. Egy szervezett Wolfsburgot láthattunk. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük, két gólt is ajándékoztunk az ellenfélnek. Aztán a srácok megnyugodtak, egyre többet volt nálunk a labda. Természetesen a Wolfsburg jól védekezett.

A félidőben megbeszéltünk néhány dolgot, mondtuk, hogy ez egy olyan meccs, amelyen talán a 2–2-es eredményt is elfogadtuk volna, de mondtam, hogy nyernünk kell, mert ez ma benne van. Az ellenfél jól játszott, harcolt, és sokat futott. Dicséret illeti a játékosaimat, hogy türelmesen játszottak” – fogalmazott Dárdai Pál a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A berlini csapat magyar trénere egy nagy fújtatással kezdte a mondandóját:

Valérien Ismäel, a Wolfsburg vezetőedzője elmondta, hogy csalódott, mert jól játszottak az első félidőben, aztán egy szerencsés góllal egyenlített a Hertha. Hozzátette, hogy a vendégek javára az utolsó percben megítélt tizenegyes szerinte nem volt feltétlenül jogos. Emellett azt is elmondta, hogy nem voltak eléggé stabilak, és a jövőben nem engedhetnek meg maguknak ennyi apró hibát.

NÉMET BUNDESLIGA
13. forduló, szombat

RB Leipzig–Schalke 2–1 (Werner 2. – 11-esből., Kolasinac 47. – öngól., ill. Kolasinac 31.)
Wolfsburg–Hertha 2–3 (Mayoral 12., Seguin 18., ill. Plattenhardt 16., Esswein 69., Kalou 91. – 11-esből)
Dortmund–Mönchengladbach 4–1 (Aubameyang 7., 69., Piszczek 15., O. Dembélé 64., ill. Raffael 6.)
Bayer Leverkusen–Freiburg 1–1 (Calhanoglu 60., ill. Haberer 31.)
Werder Bremen–Ingolstadt 2–1 (Kruse 24., Bartels 76., ill. Suttner 58.)
Hoffenheim–Köln 4–0 (Wagner 8., 67., Toljan 39., Uth 89.)

Vasárnap játsszák:
15.30: Darmstadt–Hamburg (Tv: Eurosport2)
17.30: Augsburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 13 10 3 29–11 +18 33
2. Bayern München 13 9 3 1 29–9 +20 30
3. Hertha 13 8 3 2 22–13 +9 27
4. Hoffenheim 13 6 7 25–14 +11 25
5. Borussia Dortmund 13 7 3 3 31–15 +16 24
6. Eintracht Frankfurt 12 7 3 2 18–10 +8 24
7. 1. FC Köln 13 6 4 3 18–12 +6 22
8. Schalke 13 5 2 6 18–15 +3 17
9. Bayer Leverkusen 13 5 2 6 20–21 –1 17
10. Mainz 13 5 2 6 23–25 –2 17
11. Freiburg 13 5 1 7 17–25 –8 16
12. Augsburg 12 3 4 5 10–14 –4 13
13. Mönchengladbach 13 3 4 6 13–22 –9 13
14. Werder Bremen 13 3 2 8 17–32 –15 11
15. Wolfsburg 13 2 4 7 12–18 –6 10
16. Darmstadt 12 2 2 8 11–24 –13 8
17. Ingolstadt 13 1 3 9 10–24 –14 6
18. Hamburg 12 4 8 8–27 –19 4
Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik