Bayern: „mindenhonnan” vinnék a klasszist, még nem dőlt el a jövője

Vágólapra másolva!
2017.02.06. 14:41
A Bundesligában szereplő Bayern München szélsője, Douglas Costa a Bildnek elárulta: kizárólag a most zajló idényre koncentrál, csak annak végeztével dönt további pályafutásáról.

A brazil klasszist sok csapat látná szívesen a soraiban, Douglas Costa azonban – egyelőre – nem foglalkozik a jövőjével kapcsolatos pletykákkal. Helyette azon dolgozik, hogy minél eredményesebb szezont zárjon a Bayern Münchennel.

„Kaptam ajánlatot Kínából, valamint Európa óriásaitól is. Most azonban arra koncentrálok, hogy minden sorozatot megnyerjünk. A szezon végeztével leülünk, hogy kielemezzünk mindent” – mondta Costa a Bildnek.

Bár jelen állás szerint nem tervezi a távozást, a szélső elmondása szerint bármi megtörténhet, a sorsa nem csupán rajta múlik.

„Jelenleg nem tervezem elhagyni a Bayernt. Jól érzem magam a klubnál, itt ki tudok teljesedni, harcba szállni az Aranylabdáért, a Bajnokok Ligája-győzelemért vagy éppen a klubvilágbajnoki címért.”

„Neveket nem mondanék, de volt megkeresésem Angliából, Spanyolországból, illetve Franciaországból is. Tisztelem azonban a Bayernt, először a klubbal fogok tárgyalni, hogy megtudjam, miként képzelik el a folytatást. Csak ezután hozom meg a döntésem. 2020-ig szól a szerződésem, addig még hátravan három év. Persze a labdarúgás üzlet, a Bayern elfogadhatja az ajánlatokat, amíg a vevők kifizetik az árat” – tette hozzá Costa.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
14 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik