Bayern München: Philipp Lahm megindokolta, miért vonul vissza

Vágólapra másolva!
2017.02.09. 13:36
null
Philipp Lahm az idény végén szögre akasztja a stoplist (Fotó: AFP)
Philipp Lahm, a Bayern München német labdarúgója elmondta, miért döntött úgy, hogy a 2016–2017-es szezon után visszavonul.

Lahm indoklásában azt írja, ezúttal is megérzéseire hallgatott – csakúgy, mint amikor lemondta a válogatottságot. Úgy fogalmazott: „Kapitányként mindig fontos számomra, hogy legjobbamat nyújtsam, de rájöttem, a szezont követően erre nem leszek képes.”

„Tizenegy éves korom óta a Bayern München játékosa vagyok – leszámítva azt a két évet, amit Stuttgartban töltöttem. Ennélfogva számomra világos, hogy valamikor a jövőben dolgozok majd a Bayernnél. Mint tudjátok, szeretek felkészülni az előttem álló feladatokra, ezért időre van szükségem, hogy meggyőződjek arról, miként tudom a leghatékonyabban kamatoztatni tapasztalataimat, tudásomat” – írta Lahm, hozzátéve, ezzel befejezettnek tekinti pályafutását.

A világbajnok játékos zárásként megjegyezte, a hátralévő mérkőzéseire a korábbiaknál is jobban készül, tudván, azok lesznek az utolsók karrierje során.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
12 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
21 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik