Hertha: A Bajnokok Ligája túl sok lenne nekünk – Dárdai

2017.04.01. 10:32
Dárdai Pál, a Hoffenheimtől 3–1-es vereséget szenvedő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője a Bundesliga hivatalos oldalának értékelte a mérkőzést.

„Az első félidőben akár két góllal is vezethettünk volna. A kiállítás után borzasztóan nehéz dolgunk volt hátul, de el kell fogadnunk a játékvezető döntését, még ha nem is értünk vele teljesen egyet. A fiúk mindent kiadtak magukból, pozitívnak kell maradnunk, mert a célunk, hogy benne legyünk az első hatban. Nem beszélünk a Bajnokok Ligájáról, de ez így van rendjén, mert az a sorozat túl sok lenne nekünk” – mondta Dárdai a Bundesliga hivatalos oldalának, hozzátéve, hogy egy rutinosabb játékvezető Mittelstädt második sárga lapjánál csak szóban figyelmeztette volna – utoljára – a játékost.Dárdai a Bundesliga hivatalos oldalának, hozzátéve, hogy egy rutinosabb játékvezető Mittelstädt második sárga lapjánál csak szóban figyelmeztette volna – utoljára – a játékost.

BUNDESLIGA, 26. FORDULÓ
Hertha BSC–Hoffenheim 1–3
(Pekarík 32., ill. Kramaric 39., 86. – az elsőt 11-esből, Süle 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 25 19 5 1 61–13 +48 62
2. RB Leipzig 25 15 4 6 43–28 +15 49
3. Hoffenheim 26 12 12 2 49–26 +23 48
4. Borussia Dortmund 25 13 7 5 54–27 +27 46
5. Hertha 26 12 4 10 35–33 +2 40
6. 1. FC Köln 25 9 10 6 37–29 +8 37
7. Eintracht Frankfurt 25 10 6 9 26–27 –1 36
8. Freiburg 25 10 5 10 32–42 –10 35
9. Schalke 25 9 6 10 32–27 +5 33
10. Mönchengladbach 25 9 5 11 30–34 –4 32
11. Bayer Leverkusen 25 9 4 12 37–40 –3 31
12. Mainz 25 8 5 12 33–41 –8 29
13. Werder Bremen 25 8 5 12 34–44 –10 29
14. Augsburg 25 7 8 10 24–34 –10 29
15. Wolfsburg 25 8 5 12 23–34 –11 29
16. Hamburg 25 7 6 12 24–46 –22 27
17. Ingolstadt 25 5 4 16 23–42 –19 19
18. Darmstadt 25 4 3 18 17–47 –30 15

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05
Ezek is érdekelhetik