Bayern: váratlan húzás, válogatott játékos érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 12:31
null
Serge Gnabry a Bayern München játékosa lesz (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, szó szerint állt a bál néhány nappal ezelőtt a Werder Bremen háza táján, miután Serge Gnabry váratlanul bejelentette távozását. Nos, most kiderült, miért, a 21 éves stuttgarti születésű játékos a Bayern München labdarúgója lesz – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

 

A Bild szerint a bajorok nyolcmillió eurót fizettek a Werder Bremennek a szélsőért, aki remek szezonon van túl. 27 bajnokin 11 gólt szerzett, emellett kiosztott két asszisztot is, mindeközben bemutatkozott a német válogatottban, mellyel rögtön az első összecsapásán mesterhármast jegyzett.

Gnabry balszélső, de a középpályán is megállja a helyét. A német rekordbajnok tájékoztatása szerint hároméves szerződést írt alá.

A Bayern München már 2016 nyarán is meg szerette volna szerezni az Arsenaltól az elefántcsontparti származású labdarúgót, ám akkor meghiúsult a váltás, a Werder ötmillió eurót fizetett érte.

A mostani átigazolással pedig gyakorlatilag biztossá válik, hogy Douglas Costa távozik a bőrnadrágosoktól.

A Werder Bremen csütörtökön jelentette be, hogy a fiatal játékos aktiválta a szerződésében szereplő kilépési záradékot, és a következő szezont már biztosan nem a brémaiaknál kezdi meg.

További átigazolási hír a Bayern Münchennel kapcsolatban, hogy a PSG sportigazgatója Pierre-Emerick Aubameyang helyett Alexis Sánchezt szeretné szerződtetni, így a németeknek nem lesz könnyű a chileit Münchenbe csábítaniuk.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a bajorok Corentin Tolissót is kiszemelték, a L'Équipe szerint hamarosan az ő érkezését is bejelentheti a Bayern.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
2026.01.18. 14:24

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28
Ezek is érdekelhetik