Bayern: Heynckes elismerte, közel áll a visszatéréshez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 18:10
Korábban beszámoltunk arról, hogy német sajtóhírek szerint az idény végéig Jupp Heynckes lesz a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője. Heynckes elismerte, hogy közel áll a visszatéréshez, a német szakember ezt maga jelentette ki, amikor nyilatkozott a Rheinische Postnak.

„Még semmi nem zárult le, meg kell vizsgálnom minden körülményt, mert négy és fél év telt el a távozásom óta, és a labdarúgás megváltozott” – mondta Heynckes.„Még semmi nem zárult le, meg kell vizsgálnom minden körülményt, mert négy és fél év telt el a távozásom óta, és a labdarúgás megváltozott” – mondta Heynckes.

Hozzátette, a klub a mostani szezon végéig szóló ajánlatot tett neki, és már találkozott is a vezetőkkel. A rutinos szakvezető arról is beszélt, hogy életkora ellenére jó erőben érzi és alkalmasnak tartja magát a munka elvégzésére.

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
48 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27
Ezek is érdekelhetik