Bundesliga: negyedszer is a Werderhez igazolt a támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 13:46
null
Ismét zöld-fehérbe öltözött (Fotó: AFP)
A Werder Bremen hivatalos honlapján jelentette be, hogy ismét leigazolta Claudio Pizarrót. A 39 éves perui csatár hosszú pályafutása során immár negyedik alkalommal lesz a brémaiak játékosa, ez alkalommal egy évre szóló szerződést kötött a klubbal.

Frank Baumann, a brémaiaksportigazgatója elmondta, az elmúlt hetekben folyamatosan tárgyaltak Pizarróval, és végül teljesítmény alapú szerződést kötöttek vele.

„Claudio és a klub is azt szeretné, ha itt, a Weser Stadionban fejezné be játékos-pályafutását, és ehhez mi most megadjuk a lehetőséget neki. Azért tér vissza hozzánk, hogy a fiatalabb játékosok fejlődését segítse”– mondta Baumann.

„Nagy örömömre szolgál, hogy újra visszatérhetek és hogy itt fejezhetem be a pályafutásomat, ahol az európai karrierem elkezdődött. Örömmel állok a kihívás elé, hogy a fiataloknak átadjam a tapasztalataimat, de nem csinálok belőle titkot, elsősorban azért jöttem, hogy gólokat rúgjak” – fogalmazott Pizarro, aki eddig 206 bajnokin 104 gól szerzett a Werderben.

Claudio Pizarro még a múlt évezredben, 1999-ben lett először a Werder játékosa, majd 2001-ben a Bayern Münchenhez igazolt, ahonnan 2007-ben egy idényre a Chelsea-hez került, majd először kölcsönben, aztán ismét végleg 2012-ig a Werderhez szerződött.

Innen megint a Bayernbe ment, hogy 2015-ben visszatérjen azöld-fehérekhez, ám tavaly nyáron aláírt egy évre a Köln másodosztályba kieső csapatához, ahonnan újfent, negyedszer is a Werderhez igazolt – immár vélhetően utoljára.

A perui hosszú pályafutása során hatszor lett német bajnok – mindannyiszor a Bayernnel – és hatszoros Német Kupa győztes – ötször a Bayernnel, egyszer a Werderrel –, továbbá 2013-ban tagja volt a Bajnokok Ligáját nyerő Bayernnek. Mindezek mellett ő a Bundesliga történelmének legeredményesebb külföldi labdarúgója.

Legfrissebb hírek

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
2026.01.18. 14:24

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
2026.01.16. 22:40

Látványos, sarkazós gól is kellett a Hamburg Werder Bremen elleni győzelméhez

Német labdarúgás
2025.12.07. 17:51

Gulácsi Péter kapott gól nélkül hozta le 350. Lipcse-meccsét, csapata legyőzte a Brémát

Német labdarúgás
2025.11.23. 17:29

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59
Ezek is érdekelhetik