NS: Dárdai szerint Lőw jól döntött; extrém ifjoncból érett profi – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.28. 23:49
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Dárdai Pál megint váratlant húzott, a Hertha magyar edzője ugyanis sokakat meglepett azzal, hogy a felkészülés közben küldte el egy hétre nyaralni játékosait. Pietsch Tibor természetesen nem csak erről faggatta a Balatonnál kikapcsolódó szakembert, az interjúban szóba kerül az is, hogy Dárdai örül Palkó fia sikereinek, bár azt is látja, hogy még erősödnie kell, s abban is biztos, hogy Lőw Zsolt jól döntött, amikor igent mondott a PSG hívó szavára.
Dárdai Pál megint váratlant húzott, a Hertha magyar edzője ugyanis sokakat meglepett azzal, hogy a felkészülés közben küldte el egy hétre nyaralni játékosait. Pietsch Tibor természetesen nem csak erről faggatta a Balatonnál kikapcsolódó szakembert, az interjúban szóba kerül az is, hogy Dárdai örül Palkó fia sikereinek, bár azt is látja, hogy még erősödnie kell, s abban is biztos, hogy Lőw Zsolt jól döntött, amikor igent mondott a PSG hívó szavára.

A labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából három mérkőzést játszottak le szombaton, s mindegyik szolgált érdekességgel. Mintha egymást kopírozták volna a csapatok: mindhárom meccsen a vendégek kerültek előnybe, a hazaiak egyenlítettek, és döntetlen lett a vége – más kérdés, hogy ezek után kik az elégedettebbek. Vasárnapi számunkban természetesen minderről részletesen beszámolunk.

Lewis Hamilton szinte a vízen járt, az esős hungaroringi időmérőn a Mercedes brit pilótája szerezte meg az első helyet, mellőle csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat a vasárnap délutáni futamon, a Ferrari a második sorba szorult. Kollégáink az aszfaltcsíkon történtek mellett körülnéztek a szurkolói zónában, ahol úgy érzi magát az ember, mint egy zsúfolt fesztiválon, sőt exkluzív interjút készítettek Brendon Harleyvel. A Toro Rosso-Honda pilótája eleinte leginkább extrém külsejével keltett feltűnést, tavaly viszont már érett profiként mutatkozott be az F1-ben. Az új-zélandi pilóta imádja új életét Európában.

Férfi vízilabda-válogatottunk az utolsó meccsét is elvesztette az oroszokkal szemben, így a nyolcadik helyen zárta a barcelonai Európa-bajnokságot. A helyszínről tudósító Roska Emese Boglárka mielőtt végignézte a férfiak helyosztóját, a negyedik helyen végző női csapat játékosait is értékelte. Tekintve, hogy ezt a nemzetisport.hu olvasói is megtették, össze is hasonlítottuk az osztályzatokat.

A fiatalok sportjával foglalkozó Junior-mellékletünk ezúttal sem hiányozhat a vasárnapi számunkból. Jégkorong: családban marad – a „szapporói hősök” többsége a sportág utánpótlásáért dolgozik; Sporttudomány: hol áll a hazai utánpótlás-nevelés nemzetközi összehasonlításban a modern kiválasztási, diagnosztikai módszerek alkalmazásának terén?

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
19 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik