Bundesliga: nagy pofont kapott hazai pályán a Bayern

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.06. 20:27
null
Lars Stindl (balra) a Mönchengladbach második gólját szerezte (Fotó: AFP)
Alig egy héttel azt követően, hogy Dárdai Pál Herthájától kikapott Berlinben a Bayern München, a rekordbajnok hazai pályán is begyűjtött egy zakót. Ezúttal a Mönchengladbach nyert 3–0-ra a bajorok ellen, és győzelmével feljött a második helyre a Dieter Hecking edzette társulat. A címvédőnél meg kezd egyre forróbb lenni a talaj Niko Kovac vezetőedző számára.

Arjen Robben a 300. tétmérkőzését játszotta ma a Bayern színeiben, ám a holland kiválóság egészen biztosan nem ilyen jubileumról álmodott.

A Borussia Mönchengladbach ugyanis az első negyedóra elteltével már 2–0-s előnybe került. Előbb Alassane Pléa lapos lövése talált utat Manuel Neuer kapujába, aztán Lars Stindl köszönte szépen, hogy a hazaiak védői oly gyermetegen végezték a feladatukat, s megduplázta csapata előnyét.

Hogy mekkora volt a gond és a kétségbeesés a bajoroknál, azt jól jelzi, hogy az 55. percre már mindhárom cseréjét kihasználta Niko Kovac, de nem csak az egyenlítés nem sikerült, még a szépítés sem, ráadásul a hajrában Patrick Herrmann is betalált, ezzel végleg eldöntve a három pont sorsát.

A Bayernnel közel húsz éve fordult elő utoljára, hogy a müncheni Oktoberfest alatt négy tétmeccsen sem tud nyerni – ráadásul zsinórban a hetedik hazai bajnokiján is gólt kapott, ami tíz esztendje történt meg legutóbb a klubbal.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ

Bayern München–Borussia Mönchengladbach 0–3 (Pléa 14., Stindl 16., Herrmann 88.)

KORÁBBAN
Borussia Dortmund–Augsburg 4–3
(Alcácer 62., 80., 96., Götze 84., ill. A. Finnbogason 22., Max 71., Gregoritsch 87.)

Hannover 96–VfB Stuttgart 3–1 (Wood 30., 45+1., Bebou 91., ill. M. Gomez 50.)
Mainz 05–Hertha BSC 0–0
Fortuna Düsseldorf–Schalke 04 0–2 (McKennie 47., Burgstaller 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 7 5 2 23–8 +15 17
2. Mönchengladbach 7 4 2 1 15–9 +6 14
3. Werder Bremen 7 4 2 1 13–8 +5 14
4. Hertha 7 4 2 1 12–7 +5 14
5. Bayern München 7 4 1 2 12–8 +4 13
6. RB Leipzig 6 3 2 1 10–9 +1 11
7. Mainz 7 2 3 2 4–4 0 9
8. Wolfsburg 7 2 3 2 10–11 –1 9
9. Augsburg 7 2 2 3 14–13 +1 8
10. Nürnberg 6 2 2 2 7–10 –3 8
11. Hoffenheim 6 2 1 3 10–10 0 7
12. Eintracht Frankfurt 6 2 1 3 10–10 0 7
13. Freiburg 6 2 1 3 9–13 –4 7
14. Schalke 7 2 5 5–9 –4 6
15. Bayer Leverkusen 6 2 4 7–13 –6 6
16. Hannover 7 1 2 4 8–14 –6 5
17. Fortuna Düsseldorf 7 1 2 4 5–11 –6 5
18. VfB Stuttgart 7 1 2 4 6–13 –7 5
Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
14 órája

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Lenny, a zseni – Több mint ígéret Lennart Karl

Képes Sport
2025.12.14. 13:15

Bajnokok Ligája: Kimmich öngólja fújt ébresztőt Münchenben, fordított a Bayern

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 20:38

A sérülésektől sújtott portugál bajnokon is átroboghatnak a bajorok

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 11:24
Ezek is érdekelhetik