Bundesliga: C. Ronaldót érhette volna be, de lecserélték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.17. 14:15
null
Remek szezont produkál eddig a horvát (Fotó: AFP)
A német Hoffenheim támadójának, Andrej Kramaricnak elképesztő, kilenc meccse tartó sorozata szakadt meg a hétvégén. A horvát játékos egymás után a tizedik tétmérkőzésén találhatott volna be a Borussia Mönchengladbach elleni bajnokin, ám edzője 0–0-s állásnál, fél órával a mérkőzés (amely 0–0-ra végződött) vége előtt lecserélte.

 

„Borzasztóan dühös voltam, egy kiváló, kilenc meccse tartó sorozatom szakadt meg. Messinek szintén ez a rekordja, Cristiano Ronaldót érhettem volna be a tizedikkel. A kapu előtt maradtam volna törött lábbal is” – nyilatkozta a Bildnek a mérkőzés után Kramaric.

A Hoffenheim edzője, Julian Nagelsmann nem volt ezzel tisztában, és a 63. percben lecserélte a horvát támadót, helyette Szalai Ádám állt be. Kramaric állítása szerint a szakember bocsánatot kért tőle utólag.

A 27 éves futballista hat bajnoki gólnál jár eddig, a Bajnokok Ligájában is szerzett ötöt, csapata viszont csak a negyedik helyen végzett a csoportjában, így kiesett.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
4 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2025.09.13. 20:31

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik