Bayern: Pavard már télen Münchenbe költözhet – sajtóhír

2019.01.22. 13:59
null
Pavard már télen Münchenbe költözhet (Fotó: AFP)
Az eredetileg megkötött megállapodástól eltérően nem nyártól, hanem már a téli átigazolási időszakban a Bayern München labdarúgója lehet Benjamin Pavard, a VfB Stuttgart világbajnok francia védője – írta kedden a L'Équipe francia napilap.

 

Az újság értesülései szerint így viszont a Bundesligában címvédő bajor klubnak nem 35, hanem 40 millió eurót kell kifizetnie a 22 éves hátvéd játékjogáért.

Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója január 9-én jelentette be, hogy Pavard nyáron csatlakozik a csapathoz, és öt évre szóló megállapodást kötnek vele. Pavard a tavalyi világbajnokságon remek teljesítményt nyújtott, a torna után pedig a sajtóban többször is megjelent, hogy a müncheniekhez szerződik, ám akkor úgy döntött, a 2018–2019-es szezonban marad a Stuttgartnál.

Közben a Sky Sport brit televíziós csatorna arról számolt be, hogy a Chelsea 18 éves tehetsége, Callum Hudson-Odoi visszautasította a jövő júniusban lejáró londoni szerződésének meghosszabbítását, és könnyen elképzelhető, hogy szintén a Bayernben folytatja majd pályafutását.

A müncheni egyesület ugyanis 35 millió eurós ajánlatot tett a fiatal csatárért, Salihamidzic pedig ezzel kapcsolatban legutóbb úgy fogalmazott, hogy „kiváló egyeztetésen" vannak túl Hudson-Odoi átigazolásának ügyében.

A Bundesligában most második helyen álló Bayern München vasárnap a Stuttgartot fogadja a 19. fordulóban.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
5 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
5 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:41

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44