Német Kupa: a 99. percben szerzett fontos gólt Szalai – videó

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.10. 20:41
null
Szalai Ádám fontos szerepet játszott a Hoffenheim kupasikerében (Fotó: AFP)
A szünetben beálló Szalai Ádám nagyon fontos gólt szerzett a Hoffenheimben a Würzburger Kickers ellen a labdarúgó Német Kupa első fordulójában. A magyar csatár a 99. percben talált be szép összjáték után, ezzel 3–2-es előnyhöz juttatva együttesét a hosszabbításban! Végül tizenegyesekkel jutott tovább a Hoffenheim.

Szalai a szünetben, 1–0-s hoffenheimi vezetésnél állt be, s Ihlas Bebou 54. percben esett gólja után úgy tűnt, eldöntötték a mérkőzést a vendégek.

Ám a Würzburg nem adta fel, az eredményre ráülő Hoffenheimet a 68. és a 75. percben is góllal büntette. Jött a hosszabbítás, amelynek 9. percében Szalai szépen játszott össze Bebouval, és hat méterről, vádlival a kapuba terelte a labdát.

Csakhogy még mindig volt tartás a Würzburgban, a 114. percben ismét egyenlített.

A tizenegyespárbaj első rúgója Szalai volt, higgadtan lőtt a bal alsó sarokba. A Hoffenheim a harmadik körben előnybe került, az ötödik párban Robert Rupp a továbbjutásért állt a labda mögé, de kihagyta a tizenegyest. Ám csak a hatodik rúgókig jutottak, Stefan Posch gólja után Oliver Bauman védett, így a Hoffenheim kiszenvedte a 2. fordulóba jutást.

NÉMET KUPA
1.FORDULÓ
Würzburger Kickers (III.)–Hoffenheim 3–3 – tizenegyesekkel 4–5
KSV Baunatal (V.)–VfL Bochum (II.) 2–3
SSV Ulm 1846 (IV.)–1. FC Heidenheim (II.) 0–2
SV Atlas Delmenhorst (V.)–Werder Bremen 1–6

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
1. FC Kaiserslautern (III.)–1. FSV Mainz 05 2–0
Alemannia Aachen (IV.)–Bayer Leverkusen 1–4
TuS Dassendorf (V.)–Dynamo Dresden (II.) 0–3
FC 08 Villingen (V.)–Fortuna Düsseldorf 1–3 – hosszabbítás után
SV Drochtersen/Assel (IV.)–FC Schalke 04 0–5
SC Verl (IV.)–FC Augsburg 2–1
FC Viktoria 1889 Berlin (IV.)–Arminia Bielefeld (II.) 0–1
Wacker Nordhausen (IV.)–FC Erzgebirge Aue (II.) 1–4
1. FC Magdeburg (III.)–SC Freiburg 0–1 – hosszabbítás után

PÉNTEKI EREDMÉNYEK
Uerdingen (III.)–Borussia Dortmund 0–2
Ingolstadt (III.)–Nürnberg (II.) 0–1
Sandhausen (II.)–Mönchengladbach 0–1

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30:VfLOsnabrück (II.)–RB Leipzig(Tv:Sport1)
15.30: FSV Salmrohr (VI.)–Holstein Kiel (II.)
15.30: VfB Germania Halberstadt (IV.)–1. FC Union Berlin
15.30: SV Rödinghausen (IV.)–SC Paderborn 07
15.30: SV Waldhof Mannheim (III.)–Eintracht Frankfurt
15.30: FC Oberneuland (V.)–SV Darmstadt 98 (II.)
15.30: 1. FC Saarbrücken (IV.)–SSV Jahn Regensburg (II.)
15.30: VfB Lübeck (IV.)–FC St. Pauli (II.)
15.30: VfB Eichstätt (IV.)–Hertha BSC
18.30: Chemnitzer FC (III.)–Hamburger SV (II.)
18.30: MSV Duisburg (III.)–SpVgg Greuther Fürth (II.)
18.30: SV Wehen Wiesbaden (II.)–1. FC Köln

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30:
Hallescher FC (III.)–Wolfsburg
18.30: Karlsruhe (II.)–Hannover (II.)
18.30: Hansa Rostock (III.)–VfB Stuttgart (II.)
20.45: Cottbus (IV.)–Bayern München (Tv:Sport1)

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
19 órája

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21

Német Kupa: ötöt lőtt ötödosztályú ellenfelének a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.08.17. 18:11

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45
Ezek is érdekelhetik