Hertha: a magyar kapusedző marad, de nem az első keretnél

T. I.T. I.
2019.11.28. 15:21
null
Petry Zsolt az idény végéig a Hertha utánpótlásában dolgozik majd (Fotó: Dömötör Csaba)
Amint arról beszámoltunk, Ante Covicot a korábbi német szövetségi kapitány Jürgen Klinsmann váltotta a Hertha Berlin kispadján. Az edzőváltás az eddigi kapusedzőt, Petry Zsoltot is érinti, akinek helyét a német válogatott trénere, Andreas Köpke veszi át Klinsmann szakmai stábjában – a tervek szerint ideiglenesen.  

 

Petry Zsolt a Nemzeti Sport Online megkeresésére elárulta, határozatlan idejű szerződése továbbra is él a német klubbal, s abban egyeztek meg Michael Preetz sportigazgatóval, hogy a 2019–2020-as idény végéig az utánpótláscsapatok mellett folytatja kapusedzői munkáját.

Mivel Klinsmann csak 2020 nyaráig vállalta el a vezetőedzői feladatokat, így később az ő helyére érkező tréneren múlik majd Petry sorsa is. A német sajtó egyébként a Bayerntől néhány hete menesztett Niko Kovacot emlegeti fő kiszemeltként.

„Klinsmann kérése az volt, hogy a saját, jól bevált stábjával dolgozhasson a Herthánál is, ami a futball világában egy érthető kérés, a klubvezetés pedig elfogadta ezt a feltételt. Abban maradtunk, hogy januárig kapok néhány hét pihenőt, ezt követően pedig az utánpótlásban vár rám feladat. A részletekre nem tértünk ki, ahhoz még friss a dolog, erre január elejéig még lesz időnk. Annyi biztos, a klubvezetés tervez velem. Hogy hosszabb távon mi lesz a sorsom, az azon is múlik, nyártól ki veszi át a csapatot” – mondta Petry.

A Berliner Kurier idő közben arról ír, Klinsmann nem kedveli a magyar szakembert, akivel az előző évben konfliktusba is keveredett. Petry a német tréner fiát, a Herthánál 2017 és 2019 júliusa között szereplő ifjú kapust, Jonathan Klinsmannt kritizálta nem megfelelő munkamorálja miatt. A 22 éves, amerikai korosztályos válogatott labdarúgó azóta már Svájcban légióskodik, a St. Gallen futballistája.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) közleménye is úgy fogalmaz, hogy kölcsönbe engedik el a Herthához Köpkét, aki 2004 óta megszakítás nélkül a német válogatott kapusedzője, s a jövőben is számítanak a munkájára.

Petry 2015 óta a Hertha szakmai stábjának tagja, s még azt követően is maradt Berlinben, hogy Dárdai Pál vezetőedzőt nyáron leváltotta a klub. A magyar szakember korábban a Paderbornnál és a Hoffenheimnél dolgozott, illetve 2008-ban Erwin Koeman irányítása mellett a magyar válogatott stábtagja is volt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
Tegnap, 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44