Bayern: a Barca játékosa elárulta, maradna-e

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 11:37
null
Coutinho szívesen maradna hosszabb távon is (Fotó: AFP)
A Bayernben 12 bajnokin három gólt szerző és három gólpasszt jegyző Philippe Coutinho szívesen maradna hosszabb távon is Münchenben – a 27 éves brazil labdarúgó a Sport Bildnek beszélt erről. A játékost 8 millió euróért cserébe vette kölcsön a bajor csapat, illetve átvállalta az éves 12 millió eurós fizetését is a 2019–2020-as évadra. Ha marasztalja, még 120 milliót kell letennie az FC Barcelonánál.

 

Ugyan Münchenben sem ontja a gólokat, kétségtelenül a Bayern hasznos tagjává vált Philippe Coutinho. A brazil 12 bajnokin három gólt szerztett és három gólpasszt adott, s nem hagyott ki tétmeccset, amióta a németekhez került.

„Ha minden jól megy, szeretnék a Bayernben maradni – idézi a Bild Coutinhót. – Ugyanakkor csak annyi biztos, hogy egy évig itt lehetek, szeretnék erre az egy idényre fókuszálni most teljes egészében, és kihozni belőle a maximumot."

A brazilt kérdezték arról is, milyen hatással volt rá, illetve a csapatra, hogy Niko Kovac vezetőedző helyét november elején az idény végéig megbízott Hans-Dieter Flick vette át.

„Felrázta a csapatot, ami történt. Mindenki felfrissült kicsit, visszajött a motivációnk is. Az öltöző hangulata megváltozott, fesztelenebb lett. Számomra talán ez a legfőbb változás" – felelte Coutinho.

Az augusztusi megállapodás szerint a Bayernnek opciós joga van a 61-szeres válogatott játékos szerződtetésére, csekély 120 millió eurót kell ehhez kifizetnie az FC Barcelona számára.

A 2018 januárjában a Barcához érkező brazil játékos nem alkotott maradandót a katalánoknál, ezért hosszú ideje téma volt a nemzetközi sajtóban a klubváltása. A legtöbb hír eleinte arról szólt, hogy a katalánok a PSG-hez cserélnék a Neymar-ügylet keretében, ám a augusztusi hírek szerint Coutinho erre nemet mondott, ezután került képbe a Bayern München.

A brazil játékos 76 tétmeccsen 21 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki Barca-mezben, kétszer volt spanyol bajnok és egyszer spanyol kupagyőztes.

Helyi sajtóhírek szerint ezek a számok akkor sem nőhetnek tovább, ha a Bayern nem él az opciós jogával, a katalán klub vezetősége ugyanis eldöntötte, így vagy úgy, pénzzé teszi majd a brazilt.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
12 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik