Bayern: „Nem akarok Sanéról beszélni, úgy biztosan nem lesz olcsóbb!”

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.02. 12:15
null
Leroy Sané sorsa még mindig kérdéses (Fotó: AFP)
A német sportsajtóban továbbra is kiemelt kérdés a Manchester Cityben futballozó Leroy Sané esetleges hazatérése. A 23 éves, válogatott szélsőt nyáron a Bayern München csábította, és térdsérülése előtt reálisnak is tűnt a klubváltása. A bajor együttes pedig azóta sem tett le teljesen a megszerzéséről – igaz, a klubvezetők egyre óvatosabban nyilatkoznak a kérdésről.


November közepén ott hagytuk abba a Sané-sztorit, hogy a Sky Sports beszámolója szerint a Manchester City pénzt és játékost – egész pontosan a felnőttkarrierje eddigi minden idényében bajnoki címet (kétszer a PSG-vel, kétszer a Juventusszal, négyszer a Bayernnel) nyerő Kingsley Comant – kér érte cserébe.

Most a Bild készített terjedelmes interjút Karl-Heinz Rummeniggével, a Bayern München vezérigazgatójával, s ebben természetesen Sané sorsa is újfent napirendre került.

„Ha bármit is mondok róla, abból csak baj lesz – hárította el a kérdést, hogy januárban vagy a nyáron valóban új ajánlatot tesznek-e a szélsőért, majd úgy folytatta, amiből azért lehet következtetni a Bayern céljaira: – Egyébként is, bármit mondanék, attól nem menne az ára lejjebb. Egyik sem jó dolog."

A Bayern sajtóhírek szerint 2019 nyarán már megállapodott a Man. Cityvel Sané megvásárlásáról, akkor 110 millió euró körüli vételárról szóltak a hírek, csakhogy a labdarúgó a Liverpool elleni Community Shield-mérkőzésen megsérült, s azóta sem térhetett vissza a pályára. Az operáció híre pedig bedöntötte az üzletet.

A bajorok elhivatottságát jól mutatja, hogy Sané meggyőzésére a szintén futballista, s szintén a nagy rivális Schalkénál nevelkedő testvérét, Sidi Sanét is szerződtették volna mellé.

A Citynél állítólag felkészültek arra is, ha a 2021 nyarán lejáró szerződésű szélső úgy távozna, hogy a Bayern „csak” pénzt hajlandó adni érte. 80 millió euró körüli összegért a Real Sociedad spanyol válogatott labdarúgója, Mikel Oyarzabal Pep Guardiola kiszemeltje erre az esetre.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29
Ezek is érdekelhetik