Hertha: 10 játékost selejtezhet le Klinsmann, köztük Dárdai Palkót

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.30. 13:15
null
A Bild szerint Dárdai Palkó sem számíthat sok lehetőségre Jügen Klinsmann irányítása mellett (Fotó: AFP)
A Hertha 25 fős kerettel utazik a floridai edzőtáborba – erősítette meg Jürgen Klinsmann, a berlini csapat vezetőedzője a Bild korábbi értesülését. A csapat keretét jelenleg 34 fő alkotja, az utazók közül olyan nevek maradhatnak ki, mint Ondrej Duda és Salomon Kalou. A Bild a kimaradók listáján valószínűsíti Dárdai Palkót is, hozzátéve, hogy sokan távozhatnak is az említett játékosok közül.

 

„Huszonöt játékossal akarunk elrepülni, ebben a kapusok is benne vannak” – idézi az őszi idény közben kinevezett Klinsmannt a Bild.

A tréner két kimaradót is konkrétan említ, a 34 éves, a Bundesligában 151 mérkőzésen 48 gólt jegyző Salomon Kalout és a 25 esztendős középpályást, az 59 bajnokin 12-szer eredményes Ondrej Dudát.

„Duda helyzete könnyen megváltozhat még. Kalouval volt egy jó beszélgetésem. Reálisan látja, hogy most nem lehet a hasznunkra. Időt kapott tőlem, hogy átgondolja a dolgokat, ezért nincs is a csapattal jelenleg. Abszolút profi játékosról van szó" – vázolta a helyzetet Klinsmann.

A Bild azt írja, szintén nem lesz ott a csapattal Amerikában Alexander Esswein (29), Mathew Leckie (28), Dennis Jastrzembski (19), Sidney Friede (21), Maurice Covic (21), Florian Baak (20), Muhammed Kiprit (20) és Dárdai Palkó (20). Ezek a játékosok a tavaszi szezonban sem nagyonszámíthatnak játéklehetőségre, így pedig távozhatnak.

A Herthával kapcsolatos hír, hogy a L'Équipe beszámolója szerint egy érkezője is lehet hamarosan a klubnak, a PSG-ben perememberré váló, 51-szeres német válogatott középpályás, Julian Draxler térhet haza és lehet a berliniek futballistája.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
14 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik