Bayern: „Ennek itt a vége, elég volt!” – reagáltak a balhéra

K. D.K. D.
2020.02.29. 19:42
Mint beszámoltunk róla, félbe kellett szakítani a Bayern München Hoffenheim elleni mérkőzését a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójában. A bajorok most reagáltak az esetre!

Mint ismert, a második félidő közepén a bajorok fanatikusai egy molinót feszítettek ki, melyen a Hoffenheim tulajdonosát, Dietmar Hoppot szidták. Mivel ez már nem az első eset volt a találkozón, hogy figyelmeztetni kellett a szurkolókat, a játékvezető úgy döntött, a 78. percben félbeszakítja a meccset.

Ezután csaknem fél óra szünet következett, mialatt a Bayern játékosai és vezetői próbálták rávenni a drukkereket, vegyék le a feliratot.

A klublegenda és sportigazgató Hasan Salihamidzic is próbálta meggyőzni a drukkereket, vegyék le a feliratot (Fotó: AFP)
A klublegenda és sportigazgató Hasan Salihamidzic is próbálta meggyőzni a drukkereket, vegyék le a feliratot (Fotó: AFP)

A találkozó úgy ért véget, hogy a két csapat játékosai egymásnak passzolgattak, majd hagyták lepörögni az órát.

„Szégyellem magam, és elnézést kérek Dietmar Hopptól. Erre egyszerűen nincs mentség” – idézi a német Bild Karl-Heinz Rummeniggét, a Bayern München vezérigazgatóját.

„A klub a legcsúnyább arcát mutatta ma. Minden megvan felvételen, ígérem, kőkeményen le fogunk sújtani, és mindenki felelősségre lesz vonva! Túl sokat engedtünk, de ennek itt a vége, elég volt! Át kell gondolni ezután bizonyos dolgokat…” – tette hozzá Rummenigge.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49