Bayern: 2011-ben aprópénzért szerződtethették volna a későbbi világbajnokot

H. T.H. T.
2020.04.12. 18:19
null
Raphaël Varane 2011-ben, 18 évesen csatlakozott a Real Madridhoz (Fotó: AFP)
A Bayern München kilenc évvel ezelőtt ötmillió euróért megvehette volna Raphaël Varane-t – árulta el az RMC Sportnak Willy Sagnol, a bajorok korábbi védője, aki azt is elmondta, miért hiúsult meg az üzlet a Lens és a német csapat között.

 

Varane a Lens saját nevelésű labdarúgója, már fiatal korában nagy tehetségként tartották számon. 2011-ben a Bayern München megszerezhette volna a később világbajnoki címet nyerő védőt, aki azonban a Real Madridnál kötött ki.

„Amikor a Bayernnél dolgoztam, felhívott egy barátom, hogy azonnal menjek el Lensba, hogy szemügyre vegyek egy nagyon érdekes játékost” – fogalmazott Sagnol, aki akkoriban a bajorok megfigyelőjeként dolgozott.

„Az első félidőben védekező középpályásként játszott, a szünet után pedig középhátvédként. Érett futballista benyomását keltette már akkor is. Volt néhány ismerősöm a csapat háza táján, így 48 órán belül megtudtuk az árát, egy olyan lehetőséggel, hogy leszervezünk egy felkészülési mérkőzést, amelynek bevétele a Lenst illeti meg. Összességében a vételár így négy-öt millió euró lett volna” – mondta Sagnol.

„Amikor átadtam a dossziét a klubvezetésnek, azt mondták, ez még így is egy kicsit drága egy 18 éves játékosért. Két hónappal később aztán a Real Madrid tízmilliót fizetett érte. Varane biztos nem bánta meg, hogy Madridba ment, biztos vagyok benne, hogy nagyon boldog. Azonban egy megfigyelő számára, aki nem tudta megértetni a vezetőséggel, hogy a következő 10-12 évre lehet egy stabil középhátvédje a csapatnak, az frusztráló” – mesélt az üzlet meghiúsulásáról a müncheniek BL-győztese.

A 64-szeres válogatott Varane azóta 309 tétmeccsen szerepelt a spanyol együttesben, négyszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, kétszer a La Ligát és egyszer a Király-kupát. Legutóbb 2017 őszén hosszabbított szerződést, amely 2022-ig köti a királyiakhoz.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Bér és Arany: a kupagyőztes Lens gazdálkodása utat mutat

Francia labdarúgás
2026.07.30. 20:27

Matthäus szerint Olise marad a Bayern Münchenben

Német labdarúgás
2026.07.18. 12:39