Hertha: járványügyi biztos felügyeli Petry Zsolték edzéseit

R. B.R. B.
2020.04.17. 11:17
null
Petry Zsolt ismét munkába állt (Fotó: AFP)
Majd három hete elkezdődtek az edzések a német élvonalbeli Hertha BSC-nél, amely nemrég Bruno Labbadiát nevezte ki a csapat élére. Petry Zsolt kapusedző elmondta, hogyan zajlanak a koronavírus-járvány miatt kis létszámú tréningek Berlinben.

 

„Két hét erőfejlesztő tréning után most vagyunk a harmadikban, Bruno Labbadia vezetőedző kiscsoportos foglalkozásokat tart” – idézi a Bors Petry Zsoltot, a berlini Bundesliga-csapat kapusedzőjét.

A Hertha játékosai és a szakmai stáb tagjai lemondtak a havi fizetésük tíz százalékáról.

„Az a minimum, hogy az eddig egyetlen munkanapról sem hiányzók életfeltételein javítsunk” – véli Petry Zsolt, aki hozzátette, Angela Merkel kancellár javasolta, májustól zárt kapuk mögött folytatódjon a bajnokság.

Labbadia a taktikai edzéseket nyolc mezőnyjátékosból és egy kapusból álló csoportokban írta elő, ám a járványügyi biztos közbeszólt.

„Igen, ilyen személy is jelen van nálunk és a többi német csapat edzésein. Ez az illető például egy mezőnyjátékost leparancsolt a gyepről, és csak hetet engedélyezett. Aztán előfordult olyan eset is, hogy a kapusaimmal nem dolgozhattam, afféle létszámfelettinek minősített bennünket. A vírus mindenkitől áldozatot követel, mivel nem tudni, mit hoz a következő nap, ezért reggel nyolctól este nyolcig készen állok arra, hogy edzést vezényeljek” – tette hozzá az 53 esztendős magyar szakember.

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
23 órája

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10