Eurofutball: egységes fizetési plafont vezethetnek be a jövőben

2020.05.18. 09:07
null
Rummenigge szerint a fizetési plafon bevezetése lehet a koronavírus egyik következménye (Fotó: AFP)
Karl-Heinz Rummenigge szerint elképzelhető egy egységes fizetési plafon bevezetése a profi labdarúgásban.

A Bayern München vezérigazgatója a Sky tv-csatornának úgy nyilatkozott, nem zárható ki, hogy újra napirendre kell venni a témát.

Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi elnöke többször tárgyalt ez ügyben Brüsszelben az Európai Unióval és mindig „vérző orral" távozott.

„Bár a nagy európai klubok mind támogatták az elképzelést, azt a választ kapta, hogy az EU versenyszabályzata ezt nem teszi lehetővé” – fogalmazott Rummenigge.

„Nehéz megítélni, hogy ma más-e a helyzet” – tette hozzá a koronavírus-járványra utalva. A pandémia miatti kényszerszünet következtében sok klub pénzügyi nehézségekkel küzd és egyelőre nem látni, mi lesz a folytatásban.

Rummenigge hangsúlyozta, az olyan fizetési plafon bevezetésének, mint amilyen az amerikai profi ligák esetében ismert, nem várt következményei is lehetnek.

„Ott nincs kieső és feljutó. Márpedig ez fontos része a futballnak” – jelezte.

A fizetési plafonról akar tárgyalni a következő hónapokban Christian Seifert, a Német Labdarúgóliga (DFL) elnöke. A DFL kimutatása szerint a Bundesliga 2018–2019-es idényében az élvonalbeli csapatok 1.43 milliárd eurót költöttek a játékosok és az edzői stáb bérére.

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
4 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22