Németország: október végéig nem lehetnek nézők a meccseken

MTI MTIMTI MTI
2020.08.11. 18:09
null
A hatóságok döntése értelmében október végéig biztosan nem lehetnek nézők a német labdarúgó-mérkőzéseken (Fotó: AFP)
A hatóságok döntése értelmében a koronavírus-járvány miatt október végéig biztosan nem lehetnek nézők a német labdarúgó-mérkőzéseken.

 

A Bundesliga előző idénye több mint két hónapos szünet után, május közepén indult újra, és július elején ért véget zárt kapuk mögött. A liga (DFL) azt remélte, a hatóságok lehetővé teszik a szurkolók számára, hogy bizonyos feltételek mellett ismét látogathassák a meccseket, ám a szövetségi és a tartományi egészségügyi miniszterek elutasították a javaslatot a fertőzések számának növekedése miatt.

Indoklásul közölték, hogy minden eseményt betiltottak október végéig, s ez alól a labdarúgó-mérkőzések sem jelentenek kivételt. Hozzátették, hogy a helyi egészségügyi szervek manapság elsősorban a kontaktkutatással, az iskolakezdéssel és a nyaralásból visszatérőkkel vannak elfoglalva.

„Ébernek kell maradnunk. Szurkolók ezrei a stadionokban? A jelenlegi helyzetben ez rossz jel lenne” – írta közösségi oldalán Jens Spahn egészségügyi miniszter.

A tárcavezető rámutatott, hogy az elmúlt napokban ismét megnövekedett a koronavírusos esetek száma Németországban, és figyelmeztetett, hogy nem vállalhatnak felesleges kockázatot.

A DFL egy héttel ezelőtti közgyűlésén az első és a másodosztály 36 klubja elfogadta a nézők visszatérésének feltételeit: döntésük szerint vendégszurkolók egyetlen mérkőzésen sem lehetnek, alkoholt nem lehet árulni és fogyasztani a stadionokban, a drukkerek nem használhatják az állóhelyi szektorokat, és minden klubnak nyilvántartást kell vezetnie a jegyvásárlókról. Ezt a javaslatcsomagot utasították most vissza az egészségügyi miniszterek.

A következő idény szeptember 18-án kezdődik.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Bundesliga: nagyobb lett a bajnoknak járó tál

Német labdarúgás
2026.04.15. 13:22

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

Eta, az úttörő – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2026.04.14. 23:58

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04
Ezek is érdekelhetik