Mainz: Szalai Ádám ügyvédje bírósághoz fordult

Vágólapra másolva!
2020.09.28. 17:10
null
Szalai Ádám a válogatott szeptemberi összetartásán (Fotó: Török Attila)
Szalai Ádám ügyvédje a munkaügyi bírósághoz fordult a Mainz első csapatának edzéseitől eltiltott magyar labdarúgó képviseletében – írta meg hétfő délután a Bild.

 

„Valóban, vasárnap a mainzi munkaügyi bírósághoz fordultunk, hogy kötelezze a klubot: Szalai Ádám azonnali hatállyal visszatérhessen az első csapat edzéseire” – idézi a Bild az ügyvédet, Markus Schützöt.

A német lap értesülése szerint a bíróság október 8-ra ki is írta az első tárgyalási napot. A klubnak 5-éig van lehetősége arra, hogy eleget tegyen Szalaiék kérésének.

Ha végül a bíróság elé kerül az ügy, a Mainznak munkajogi szempontból is értelmezhető érvekkel kell majd alátámasztania döntését, amellyel a magyar labdarúgót az első keretből az U23-asokhoz irányította.

Mint ismert, a német klub kitart amellett, hogy szakmai okok miatt tették ki Szalait az első keretből, ugyanakkor a Bild hétfőn is azt sejttette, hogy pénzügyi megfontolások húzódnak meg a háttérben – egészen pontosan az, hogy a koronavírus-járvány miatt megroggyant anyagi helyzetében a klub többé nem akarja folyósítani Szalai fizetését, amely a Bild szerint évi kétmillió euró körüli összeg.

Beszámoltunk róla: a pénzügyi és szakmai szempontból is nehéz napokat élő Mainz hétfőn elbocsátotta a vezetőedzőt, Achim Beierlorzert.

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
6 órája

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

Német labdarúgás
2025.12.14. 17:32

Bundesliga: a Hoffenheim nagyon megverte a Hamburgot, idegenben alkotott nagyot a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.12.13. 17:38

Három magyar a pályán, a lipcseiek kikaptak Berlinben a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.12.12. 22:24
Ezek is érdekelhetik