Németország: a 30 éves kölni visszavonul a válogatottól

T. D.T. D.
2020.10.15. 18:58
null
Hector 2014-től 2019-ig szolgálta a német válogatottat (Fotó: AFP)
Nem szerepel többé a német labdarúgó-válogatottban Jonas Hector, a német élvonalbeli 1. FC Köln játékosa. A 30 esztendős labdarúgó személyes okok miatt döntött így.

 

A Kicker úgy tudja, Hector már júliusban közölte a döntését a klubjával, és szeptemberben Joachim Löw szövetségi kapitánynak is megmondta, nem ölti magára többször a nemzeti csapat mezét.

A magát a rivaldafénytől távol tartó, a Kölnt még a másodosztályba is követő labdarúgó 43-szor szerepelt a német válogatottban, ebből 42-szer kezdőként. Posztját tekintve – balhátvéd, de szélsőként és védekező középpályásként is bevethető – bravúr, hogy ezeken a találkozókon egyszer sem kapott lapot, viszont három gólt szerzett, és tizenkét gólpasszt is kiosztott.

Hector legnagyobb sikere a nemzeti csapattal a 2017-es Konföderációs Kupa megnyerése. 2014-ben mutatkozhatott be a címeres mezben, a 2016-os Európa-bajnokságon és a 2018-as világbajnokságon is képviselte hazáját – előbbin ráadásul minden percet a pályán töltött, és az olaszok elleni negyeddöntő tizenegyespárbaját az ő rúgásával nyerték meg a németek.

Utolsó válogatott meccsét 2019 novemberében, az északírek ellen játszotta le a Nemzetek Ligájában, ezen a találkozón két gólpasszal zárt.

 

Card

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
12 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Dárdai Bence visszatért, a Wolfsburg tizenegyesekkel jutott tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.08.24. 23:14