Bundesliga: Nem voltunk elég élesek – Gulácsi Péter

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 11:31
null
Gulácsi Péterék egymás után másodszor nem rúgtak gólt (Fotó: AFP)
Mint ismert, a német labdarúgó Bundesliga 6. fordulójának szombat esti rangadóján a Borussia Mönchengladbach 1–0-ra legyőzte az RB Leipziget. Gulácsi Péter szerint nagyon kemény mérkőzésen vannak túl, míg a lipcseiek edzője, Julian Nagelsmann úgy véli, a statisztikák alapján nekik kellett volna nyerniük.

Gulács Péter, az RB Leipzig magyar kapusa a jó utolsó passzokat hiányolta a támadójátékból.

„Kiegyenlített mérkőzés volt, nem volt nagy különbség a két csapat között, s nagy helyzetek sem alakultak ki. Egyik csapat sem volt elég éles, de most ilyen időszakot élünk. Nem csak mi megyünk át ezen, hanem az ellenfeleink is”nyilatkozta a mérkőzés után Gulácsi.

„Akapott gól a meccsünkbe került. Miután megszerezték a vezetést, próbáltunk kiegyenlíteni, de az utolsó passzok nem sikerültek. A Borussia nagyon jó volt. Kemény mérkőzésen vagyunk túl, amelyen többet vártunk” – tette hozzá

Julian Nagelsmann, a lipcseiek vezetőedzője szerint az első félidőben jól védekeztek.

„Mindkét együttes a szokásosnál óvatosabb volt. Az első játékrészben mélyebben védekeztünk, mint ahogy terveztük, viszont azt jól csináltuk és nem engedtünk helyzetet kialakítani az ellenfélnek. Döntetlenszagú mérkőzés volt, de sajnos vereséget szenvedtünk. Az a csapat, amelyik az első gólt szerzi, mindig jobb helyzetben van és ez ma a Gladbach volt. A statisztikákat nézve mi voltunk a jobbak” – vélekedett a 33 éves német edző.

„A második félidő első 15 percében nem voltunk elég szervezettek. Ezt követően nagy nyomás alá helyeztük őket és néhány nagy gólszerzési lehetőséget kialakítottunk. Marcel Sabitzer hatalmas helyzetbe került, ám nem talált a kapuba” – tette hozzá bosszankodva Nagelsmann.

„Összességében nézve nem gyakoroltunk elég nyomást az ellenfélre a 90 perc alatt, és sok hosszú passz után elvesztettük a labdát. De vannak rosszabb dolgok annál, mint hogy kikaptunk a Gladbachtól. Jó csapatot alkotnak jó edzővel és jó játékstílussal. Előre kell tekintenünk, már alig várjuk, hogy szerdán egy másik nagyszerű együttest fogadhassunk, a PSG-t.”

A találkozó összefoglalóját itt olvashatja el!

A MINDENT ELDÖNTŐ TALÁLAT

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH–RB LEIPZIG 1–0 (0–0)
Mönchengladbach
, Borussia Park. Vezette: Siebert.
Mönchengladbach: Sommer – Lainer, Ginter, Elvedi (Wendt, a szünetben), Benszebaini – J. Hofmann, Neuhaus (Kramer, 73.) – P. Herrmann (Lazaro, 80.), Embolo (M. Thuram, 73.), Wolf – Pléa (Stindl, 80.). Vezetőedző: Marco Rose.
RB Leipzig: Gulácsi – Henrichs, Orbán, Upamecano, Angelino – Kampl (Haidara, 66.), Sabitzer – Dani Olmo (Forsberg, 66.), Samardzic (Nkunku, 69.) – Y. Poulsen (Hvang Hi Csan, 66.), Sörloth. Vezetőedző: Julian Nagelsmann.
Gólszerző: Wolf (60.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 6 5 1 24–9 +15 15
2. Borussia Dortmund 6 5 1 13–2 +11 15
3. RB Leipzig 6 4 1 1 12–4 +8 13
4. Mönchengladbach 6 3 2 1 9–8 +1 11
5. Augsburg 6 3 1 2 9–7 +2 10
6. VfB Stuttgart 6 2 3 1 11–7 +4 9
7. Bayer Leverkusen 5 2 3 6–3 +3 9
8. Werder Bremen 6 2 3 1 8–8 0 9
9. Eintracht Frankfurt 6 2 3 1 8–10 –2 9
10. Hoffenheim 5 2 1 2 9–7 +2 7
11. Wolfsburg 5 1 4 4–3 +1 7
12. Union Berlin 5 1 3 1 8–6 +2 6
13. Freiburg 5 1 3 1 6–9 –3 6
14. Arminia Bielefeld 6 1 1 4 4–10 –6 4
15. Hertha 5 1 4 9–12 –3 3
16. 1. FC Köln 6 2 4 6–11 –5 2
17. Schalke 6 2 4 3–20 –17 2
18. Mainz 6 6 5–18 –13 0
Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

Sokba került a kihagyott büntető, simán nyert a Stuttgart a Gladbach otthonában

Német labdarúgás
2026.01.25. 17:27

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32
Ezek is érdekelhetik