Bundesliga: jelentős javulást vár a Dortmund sportigazgatója

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.01. 20:49
null
Zorc tájékozódik (Fotó: AFP)
Michael Zorc, a Borussia Dortmund sportigazgatója jelentős javulást vár a csapattól, amely csupán az 5. helyen áll a német labdarúgó-bajnokság tabelláján – írja az MTI.

 

„Senki sem örül az ötödik helynek. Mindig a Bajnokok Ligájába jutás a célunk, a mostani idény végén is ezt kell elérnünk” – mondta pénteken a klubvezető.

A Dortmund a legutóbbi három hazai mérkőzését elveszítette a bajnokságban, a 14. forduló vasárnapi játéknapján a 4. helyezett Wolfsburgot fogadja.

„Túlságosan sok meccset veszítettünk otthon. Arra számítok, hogy a csapat jelentősen javul. Összességében nem vagyunk elégedettek a bajnokság első félévével” – szögezte le Michael Zorc.

A vártnál rosszabb szereplés miatt december közepén edzőváltásra került sor a Borussiánál, és Lucien Favre-t addigi segítője, Edin Terzic váltotta.

A csapat az elmúlt tíz évben csak egyszer nem végzett az első négy között a Bundesligában – 2015-ben 7. lett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
17 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
20 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik