RB Leipzig: Szoboszlai Dominik szombaton bemutatkozhat

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 10:37
null
Edzője szerint Szoboszlai Dominik fél év után bemutatkozhat az RB Leipzigben (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig amerikai edzője, Jesse Marsch egy sajtótájékoztató keretén belül beszélt magyar játékosa, Szoboszlai Dominik felépüléséről, és elmondta, a középpályás a tervek szerint a csapat első felkészülési meccsén végre bemutatkozhat.

 

A három magyar labdarúgót is foglalkoztató RB Leipzig új vezetőedzője (aki a Bayern Münchenhez távozó Julian Nagelsmannt váltotta), Jesse Marsch bejelentette, hogy a januárban Salzburgból szerződtetett Szoboszlai szeméremcsont-gyulladása után fél évvel bemutatkozhat a klub szombati, a holland AZ elleni felkészülési mérkőzésén.

Habár Szoboszlai Dominik még nincsen százszázalékos állapotban, az edzéseken pozitív benyomást keltett – kezdte Jesse Marsch, aki elmondta, hogy Szoboszlai bevethető lesz a Leipzig első felkészülési meccsén. – Időre van szüksége, hogy felvegye a ritmust, de szerintünk készen áll arra, hogy játsszon az első mérkőzésünkön."

A tréner szavait megerősítve, a magyar tehetség szerdán az Instagram-oldalán posztolt egy képet, melynek címe: „Let the show begin", azaz kezdődjön a műsor.

 


A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság következő idénye augusztus 13-án indul, a Leipzig a Mainz ellen lép pályára az 1. fordulóban. A meccsen akár négy magyar is pályára léphet, hiszen a lipcsei csapatban futballozik Szoboszlai mellett Willi Orbán és Gulácsi Péter, míg a Mainzcal néhány héttel ezelőtt hosszabbított szerződést Szalai Ádám.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
6 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
45 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
21 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
23 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48
Ezek is érdekelhetik