RB Leipzig: hétfőre várható pontos diagnózis Szoboszlai combsérüléséről

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 15:04
null
Hétfőn várható pontos diagnózis Szoboszlai Dominik állapotáról (Fotó: AFP)
Egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia az RB Leipzigben légióskodó Szoboszlai Dominiknek – már ha valóban partvonalon kívülre kényszerülne a magyar középpályás.

 

 

A futballistát az RB Leipzig vezetőedzője, Domenico Tedesco a kezdőcsapatba nevezte a szombati, Stuttgart elleni idegenbeli bajnokin, ám mivel a bemelegítés alatt izomsérülést szenvedett, végül nem léphetett pályára.

Bár vasárnap a lipcsei RBLive honlap arról írt, hogy Szoboszlai combjában elszakadt egy izomrost, és emiatt közel egy hónapos kihagyás vár rá, ez jelenleg nem több találgatásnál. Ezt az RB Leipzig sajtóosztálya is megerősítette, lapunk megkeresése után közölték, hogy egyelőre nem tudnak új információval szolgálni, a pontos diagnózis pedig a klub valamelyik hivatalos csatornáján lesz először olvasható.

A Nemzeti Sport információja szerint az első vizsgálatok alapján szombaton úgy tűnt, hogy a mostani idényben 23 tétmeccsen nyolc gólnál és öt gólpassznál járó középpályás nem szenvedett súlyos sérülést, ám érdemi eredményt csak a hétfői MR-vizsgálat hozhat, legkorábban utána érdemes az esetleges kihagyás időtartamáról beszélni.

A Leipzig 2–0-ra nyert szombaton.

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 19 15 1 3 61–18 +43 46
2. Borussia Dortmund 19 13 1 5 49–29 +20 40
3. Bayer Leverkusen 19 9 5 5 44–31 +13 32
4. Hoffenheim 19 9 4 6 39–29 +10 31
5. Union Berlin 19 8 7 4 27–24 +3 31
6. Freiburg 19 8 6 5 31–23 +8 30
7. RB Leipzig 19 8 4 7 36–23 +13 28
8. 1. FC Köln 19 7 7 5 30–32 –2 28
9. Mainz 19 8 3 8 27–21 +6 27
10. Eintracht Frankfurt 18 7 6 5 29–27 +2 27
11. Bochum 19 7 2 10 17–27 –10 23
12. Mönchengladbach 19 6 4 9 25–35 –10 22
13. Hertha 19 6 4 9 21–38 –17 22
14. Wolfsburg 19 6 3 10 17–30 –13 21
15. VfB Stuttgart 19 4 6 9 22–33 –11 18
16. Augsburg 18 4 6 8 18–29 –11 18
17. Arminia Bielefeld 18 3 8 7 16–24 –8 17
18. Greuther Fürth18131413–49–366

 

 

Legfrissebb hírek

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
2025.12.23. 13:46

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 07:53

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44
Ezek is érdekelhetik