Bundesliga: vb-bronzérmes védővel erősítettek Schäferék – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.22. 14:36
null
Josip Juranovic a katari világbajnokság elődöntőjében Lionel Messivel harcol a labdáért (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatott középpályás, Schäfer András klubja, a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) 16 forduló után harmadik helyen álló Union Berlin mindenben megegyezett a skót Celtickel a világbajnoki bronzérmes horvát védő, Josip Juranovic szerződtetését illetően – jelentette be honlapján a német klub.

A német Sky Sports portál úgy tudja, a berliniek a játékossal és a glasgow-iakkal is mindenben megegyeztek, a 27 éves, a védelem jobb oldalán bevethető Josip Juranovic átigazolását illetően, s hatmillió eurót fizetnek a katari világbajnokságon bronzéremig jutó csapat alapemberéért, de bizonyos feltételek teljesülése esetén a transzfer díja tízmillió euróra is emelkedhet.

Az Unionnak mindenképp meg kellett erősítenie védelmét, hiszen az ugyancsak a védelem jobb oldalán bevethető Julian Ryersont a héten ötmillió euróért kaparintotta meg a Borussia Dortmund.

A zágrábi születésű védő az NK Dubravánál nevelkedett, majd a Hajduk Splitből már a horvát válogatottba is meghívót kapott, ezt követően 2020-ban a lengyel Legia Warszawához igazolt, majd egy évvel később a skót Celtic szerződtette, ahonnan most kivásárolták a berliniek.

 

 

 

 


 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
17 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:54

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Érvényes gólt és jó játékot sem hozott a Rangers és a Celtic derbije

Minden más foci
2025.08.31. 14:54
Ezek is érdekelhetik