Leipzig: jó hír Gulácsi Péterről, közeleg a kapus visszatérése

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 12:55
null
Gulácsi Péter a hétvégi bajnoki meccsen még civilben vett részt (Fotó: Getty Images)
A Bild és a német Sky beszámolója szerint Gulácsi Péter újabb lépést tett a visszatérés felé: a súlyos sérüléséből felgyógyuló magyar válogatott játékos kedden már könnyített, labdás kapusedzésen vett részt.

 

Mint ismert, Gulácsi Péter októberben térdszalagszakadást szenvedett, meg kellett operálni, hosszú rehabilitációs időszak várt rá – ez tart már a vége felé.

A német lapok emlékeztetnek: tartson bárhol is Gulácsi felépülése, Marco Rose vezetőedző nem kíván kockáztatni, ebben az idényben már nem tervezi pályára küldeni a magyar kapust.

A BILD KEDDI BESZÁMOLÓJA – GULÁCSI MÁR A PÁLYÁN, LABDÁVAL, KESZTYŰVEL


A német bajnokságból két forduló van hátra, a lipcseiek a Bayern Münchennel (idegenben) és a Schalkéval (otthon) játszanak, céljuk a Bajnokok Ligája-részvételt érő harmadik hely megőrzése.

A Leipzig a kupadöntőben is érdekelt, június 3-án az Eintracht Frankfurt lesz az ellenfele.
Legfrissebb hírek

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
Tegnap, 13:03

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
2025.12.23. 13:46

Három magyar a pályán, a lipcseiek kikaptak Berlinben a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.12.12. 22:24

Yan Diomande triplázott, az RB Leipzig hengerelt a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.12.06. 21:07

A Leverkusen kiverte a Német Kupából a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.12.02. 23:18

Gól nélküli döntetlent játszott az RB Leipzig a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.11.28. 22:50

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Gulácsi Péter kapott gól nélkül hozta le 350. Lipcse-meccsét, csapata legyőzte a Brémát

Német labdarúgás
2025.11.23. 17:29
Ezek is érdekelhetik