Bundesliga: Sadio Mané távozik a Bayern Münchentől – hivatalos

2023.07.31. 19:47
null
Manénak fáj búcsút inteni (Fotó: AFP)
Sadio Mané bejelentette, hogy egy év után elhagyja a Bayern München labdarúgócsapatát.

 

A szenegáli csatár valószínű távozásáról már hetek óta írtak a német lapok, s ő először hétfőn erősítette meg az információt.

„Fáj, hogy búcsút kell intenem a Bayernnek – nyilatkozta a Sky televíziónak Mané. – Más fajta véget képzeltem el a müncheni karrieremnek. Úgy érzem, tudtam volna segíteni a csapatnak az új idényben, és ezt bizonyítani is akartam, de így alakult. Ennek ellenére a klubnak és szurkolóinak is a legjobbakat kívánom.”

Sajtóinformációk szerint a 31 éves Mané a szaúdi Al-Naszrnál folytatja pályafutását, ahol már hétfőn átesik a kötelező orvosi vizsgálatokon.

Az afrikai csatár tavaly nyáron 32 millió euróért – plusz bónuszokért – szerződött a Liverpooltól Münchenbe, ahol nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, az idény vége felé már a kezdőcsapatban is elveszítette a helyét. Harmincnyolc tétmeccsen 12 gólt szerzett.

Müncheni időszakának mélypontja az volt, amikor a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő után az öltözőben összetűzésbe keveredett Leroy Sanéval, akinek az arcába ütött.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
12 órája

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21