Bundesliga: szerződtette az Arsenal svájci középpályását a Leverkusen – hivatalos

L. M.L. M.
2023.07.06. 19:48
Granit Xhaka a Leverkusenben folytatja a pályafutását. A német klub a hivatalos oldalán jelentette be a transzfert és arról is beszámolt, hogy ötéves szerződést kötött a svájci válogatott középpályással.
Xhaka 2016-ban érkezett az Arsenalba (Fotó: Getty Images)
Xhaka 2016-ban érkezett az Arsenalba (Fotó: Getty Images)
Xhaka 2016-ban érkezett az Arsenalba (Fotó: Getty Images)
Xhaka 2016-ban érkezett az Arsenalba (Fotó: Getty Images)
Xhaka 2016-ban érkezett az Arsenalba (Fotó: Getty Images)

 

Hét év és két FA-kupa-siker után hagyta el az Arsenalt Granit Xhaka, a svájci válogatott labdarúgó a német Bundesliga előző idényében hatodik helyezett Leverkusenbe igazolt.

Xhaka ötéves szerződést írt alá Xabi Alonso csapatával, így a 30 éves középpályás 2028 nyaráig ismét a német bajnokságban szerepel – ott, ahol korábban négy idényt húzott le a Mönchengladbach mezét viselve.

„Granit személyében topjátékost szereztünk meg. Mindenki jól ismeri a pályán mutatott képességeit, de mindenekelőtt kevés olyan futballista van, aki képes olyan meggyőzően vezetni egy csapatot, mint ő – ez a mentalitásának és személyiségének köszönhető” – nyilatkozta Simon Rolfes, a klub ügyvezetője.

A 115-szörös svájci válogatott labdarúgó úgy fogalmazott, hogy kívülről és belülről is ismeri a bajnokságot, a Leverkusent pedig lenyűgöző történelemmel és ígéretes jövőképpel rendelkező klubnak tartja.

Fabrizio Romano, olasz újságíró információi szerint a németek 25 millió eurót fizettek az „ágyúsoknak” Xhakáért.

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Arsenal: célegyenesben lehet Bruno Guimaraes szerződtetése

Angol labdarúgás
2026.07.31. 13:55