Barca: műteni kell Ter Stegent, nem tudni, mikor tér vissza

M. B.M. B.
2023.12.05. 19:08
null
Marc-André ter Stegen (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt FC Barcelona a hivatalos honlapján közölte, hogy a héten kés alá fekszi első számú kapusa, Marc-André ter Stegen.

A rutinos kapus hátproblémákkal tért vissza a német válogatott edzőtáborából, s azóta nem léphetett pályára – Inaki Pena eddig két bajnoki és egy BL-meccsen helyettesítette.

Mint arról beszámoltunk, a Barca orvosi stábja először hagyományos módszerekkel próbálta kezelni a kapus hátát, ám ez nem hozta meg a várt eredményeket.

A katalán klub közlése szerint a műtétre még a héten sor kerül, ami után egy újabb közlemény várható Ter Stegen állapotáról.

„A klub orvosi csapatával, valamint további szakértőkkel való egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy műtéten fogok átesni. Értelemszerűen zavar, hogy nem játszhatok, de ez a helyes és biztonságos döntés annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában térjek vissza a pályára” – fogalmazott közösségi oldalain Marc-André ter Stegen.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 15 12 2 1 33–9 +24 38
2. Girona 15 12 2 1 34–18 +16 38
3. Barcelona 15 10 4 1 28–14 +14 34
4. Atlético Madrid 14 10 1 3 30–13 +17 31
5. Athletic Bilbao 15 8 4 3 30–18 +12 28
6. Real Sociedad 15 7 5 3 26–18 +8 26
7. Betis 15 6 7 2 18–16 +2 25
8. Las Palmas 15 6 3 6 13–13 0 21
9. Valencia 15 5 4 6 17–20 –3 19
9. Getafe 15 4 7 4 17–20 –3 19
11. Rayo Vallecano 15 4 7 4 16–22 –6 19
12. Villarreal 15 4 4 7 22–26 –4 16
13. Alaves 15 4 4 7 14–19 –5 16
14. Osasuna 15 4 3 8 17–25 –8 15
15. Sevilla 14 2 7 5 20–20 0 13
16. Cádiz 15 2 6 7 12–22 –10 12
17. Mallorca 15 1 8 6 13–20 –7 11
18. Celta Vigo 15 1 6 8 15–25 –10 9
19. Granada 15 1 4 10 19–35 –16 7
20. Almería 15 – 4 11 16–37 –21 4
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28