Bojkottálják a szurkolók a német Szuperkupa-mérkőzést

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 07:59
A Leverkusen drukkereinek nem tetszik, hogy később kell rendezni a csapat Német Kupa-meccsét (Fotó: Imago Images)
Szombat este a Leverkusen és a Stuttgart küzd meg az idény első trófeájáért, a két együttes drukkerei viszont nincsenek elragadtatva a mérkőzés lebonyolításától.

Botránnyal indul az idény Németországban. A tavalyi évad két meglepetéscsapata, a veretlen bajnok Leverkusen és a Bundesliga ezüstérmese, a Stuttgart néz szembe egymással a német Szuperkupában, a két szurkolótábor azonban nem repes az örömtől – német sajtóértesülések szerint olyannyira nem, hogy bojkottálják a találkozót. A stuttgarti drukkerek a mérkőzés előtt közleményt is kiadtak, melyben megindokolják távolmaradásukat.

„Véleményünk szerint a DFL Szuperkupának nincs sportértéke, ennek megfelelően nincs olyan jelentősége számunkra, ami indokolná a szervezett szereplésünket. Mivel a Szuperkupát a Német Kupa első fordulójával egy időben rendezik, a mi esetünkben ez halasztást, extra hétközi szereplést, azaz egy keddi münsteri idegenbeli utazást jelent. Ez bosszant minket igazán” – írja a stuttgarti tábor.

A csalódott VfB-ultrák augusztus 24-én Freiburgba utaznak a bajnoki nyitányra, amely után három nappal később kerül sor az elhalasztott Német Kupa-mérkőzésre a másodosztályban szereplő Münster otthonában. A Leverkusen szurkolóinak hasonlóképp a Mönchengladbach elleni idegenbeli idénynyitó után öt nappal, augusztus 28-án, szerdán a negyedosztályú Jena otthonában lesz jelenésük, ami miatt a Bayer-drukkerek egy része bejelentette, hogy szintén kihagyja a szombati Szuperkupa-mérkőzést.

NÉMET SZUPERKUPA
20.30: Bayer Leverkusen–VfB Stuttgart (Tv: Match4)
 

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik