Van Nistelrooy új állomása Németország vagy Anglia lehet – sajtóhír

N. L.N. L.
Vágólapra másolva!
2024.11.25. 15:03
Ruud van Nistelrooy a HSV és a Leicester kívánságlistáján is szerepel? (fotó: Getty Images)
Ruud van Nistelrooy régi-új csapatához, a német labdarúgó-másodosztályban (2. Bundesliga) szereplő Hamburger SV-hoz térhet vissza a Sky Germany szerint. A Hamburg Steffen Baumgart menesztése után állítólag fontolóra veszi korábbi játékosának szerződtetését. A TeamTalk forrásai alapján pedig a Premier League-ben szereplő Leicester City is érdeklődik Van Nistelrooy iránt. A korábbi csatár a PSV-nek volt a vezetőedzője, valamint Ruben Amorim érkezéséig a Manchester Unitedet irányította négy mérkőzésen keresztül, azonban a Sportingtól érkező tréner nem számolt vele stábjában.

Ruud van Nistelrooy vezetőedzői karrierje a PSV-nél kezdődött, ahol 1998-tól 2001-ig játékosként szerepelt. Van Nistelrooy a 2022–2023-as idény alatt vezette a holland csapatot, ahol 50 mérkőzést követően felmondott arra hivatkozva, hogy a vezetőség nem támogatta kellően. Ezt követően Erik ten Hag segítője lett a Manchester Unitednél, majd az ő menesztése után négy mérkőzésen keresztül irányította a csapatot. A United új vezetőedzője, Ruben Amorim nem számolt vele a stábjában, így állás nélkül maradt a holland tréner.

A Sky Germany értesülései alapján a Hamburger SV Steffen Baumgart menesztését követően többek között őt szemelte ki a vezetőedzői posztra. A csapat célja a szezon elején az első osztályba jutás volt, ezzel szemben jelenleg a 8. helyen áll. Érdekesség, hogy négy pont különbség van csupán az első helyen álló Paderborn és a Hamburg között.

A Team Talk információi alapján a Leicester City is bejelentkezett a Real Madrid és Manchester United korábbi játékosáért. Egyébként Van Nistelrooy a United megbízott vezetőedzőjeként két győztes mérkőzést is a Rókák ellen vezényelt, egyet a Ligakupában, egyet a Premier League-ben. Ezen a két összecsapáson 8 gólt szerzett csapata, és mindössze kettőt kapott. 

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
4 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik