Dárdai Bence kezdő volt, továbbjutott a Wolfsburg a Német Kupában

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 19:52
Denis Vavro (középen) szerezte a Wolfsburg első gólját (fotó: Getty Images)
A Wolfsburg Dárdai Bencével a kezdőben győzte le a Szalai Attilát ezúttal is nélkülöző Hoffenheimet a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Akár magyaros rangadó is lehetett volna a Wolfsburg–Hoffenheim, ám míg a hazaiaknál Dárdai Bence a kezdőben kapott helyet, addig a vendégeknél Szalai Attila ezúttal sem volt ott a keretben.

Az alsó-szászországiak fölényben is voltak az első félidőben, de Oliver Baumannon nem tudtak kifogni. A Hoffenheim kapusa állta a sarat, és ha már ő sem tudott hárítani, akkor kisegítette a kapufa, mint Joakim Maehle lövésénél.

És milyen a kapussors? A 63. percben Denis Vavro szabadrúgása könnyű zsákmánynak tűnt, ám Baumann borzasztóan nyúlt a labdához, amely a kezéről a kapuba került (1–0). Négy perccel később növelte előnyét a Wolfsburg, Ridle Baku pontosan centerezett, Jonas Wind pedig kilőtte a bal sarkot (2–0). A végeredményt gyorsan elvégzett szabadrúgás után Yannick Gerhardt állította be (3–0).

Dárdai Bencét az 58. percben lecserélték, öt perccel korábban sárga lapot kapott.

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, szerdai mérkőzések
Wolfsburg–Hoffenheim 3–0 (Vavro 63., Wind 67., Gerhardt 85.)
1. FC Köln (II.)–Hertha BSC (II.) 2–1 (Niederlechner 30. – öngól, Ljubicic 120. – 11-esből, ill. Maza 10. – 11-esből) – hosszabbítás után
Karlsruhe (II.)–Augsburg 2–2 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–5 (Schleusener 54., Wanitzek 111., ill. Essende 40., Vargas 120+3.)
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 3–0 (Sesko 31., Openda 49., 58.)

Keddi mérkőzések
Arminia Bielefeld (III.)–Freiburg 3–1
Jahn Regensburg (II.)–VfB Stuttgart 0–3
Bayern München–Bayer Leverkusen 0–1
Werder Bremen–Darmstadt (II.) 1–0

A győztesek továbbjutottak.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Szalai Attila kölcsönben Lengyelországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.01.27. 10:35

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Bundesliga: a Hoffenheim nagyon megverte a Hamburgot, idegenben alkotott nagyot a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.12.13. 17:38

Látványos, sarkazós gól is kellett a Hamburg Werder Bremen elleni győzelméhez

Német labdarúgás
2025.12.07. 17:51

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.12.03. 22:46
Ezek is érdekelhetik