Lőw Zsolt a győztes bajnoki bemutatkozás után: „Van még hová fejlődni”

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.04.06. 08:02
Lőw Zsolt szerint ezúttal melléjük állt a szerencse (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Lőw Zsolt vezetőedzőként győzelemmel debütált a Bundesligában. A mérkőzés után a magyar tréner és az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter is kifejezetten pozitív hangnemben nyilatkozott.

„A csapat ezúttal nagyszerű munkát végzett. Miután szerdán kiestünk a kupából, nem volt sok időnk sem mentálisan, sem fizikailag regenerálódni a szombati mérkőzésre – kezdte az értékelését a magyar szakember. – Az adott körülményekhez képest elégedettek lehetünk a teljesítménnyel, de természetesen van még hová fejlődni. Ezen szeretnénk dolgozni a következő hetekben.”

„Egy intenzív stuttgarti mérkőzésből érkeztünk, míg a Hoffenheim frissebben lépett pályára. A korai kapott gól nem segített, hogy elűzzük a fáradtságot a lábakból. Éppen ezért még büszkébb vagyok a csapatra, amiért sikerült egy pontrúgásból visszajönnünk a meccsbe. A szerencse, ami hiányzott Stuttgartban, ma újra mellénk állt” – folytatta Lőw Zsolt. 

A lipcseiek vezetőedzője néhány szóban arról is említést tett, milyen érzés ismét az RB Leipzig kispadján lenni. 

„Ezen a kispadon korábban már sok különleges pillanatot élhettem át. Most azonban vezetőedzőként itt lenni nyilvánvalóan más érzés. Ilyenkor nemcsak része vagy a folyamatnak, hanem te vagy az, akinek meg kell hozni a döntéseket.”

Az RB Lepizig honlapjának a magyar válogatott kapus, Gulácsi Péter is nyilatkozott a tegnapi meccsel kapcsolatban. 

„Nem volt könnyű dolgunk, különösen a szerdai kupavereség után. Nem kezdtük jól a meccset, hiszen korán gólt kaptunk, ami természetesen megnehezítette a dolgunkat. Aztán sikerült megfelelő energiát vinni a pályára. Látszott, hogy a második félidőben kissé fáradtak voltunk, de végül megérdemelt győzelmet arattunk – még ha volt benne egy kis szerencse is” – jelentette ki. 

„Még mindig nem tudtuk teljesen feldolgozni, ami szerdán történt, és ez még mindig nyomaszt egyeseket közülünk. Ez érthető, hiszen célul tűztük ki, hogy eljutunk Berlinbe, a kupadöntőbe, ráadásul jól is játszottunk, szóval természetes, hogy csalódottak vagyunk. Ennek ellenére a srácok fantasztikus munkát végeztek, hogy visszajöjjenek a meccsbe, és elégedettek lehetünk a három ponttal” – tette hozzá Gulácsi. 

Német labdarúgás
2025.04.05. 17:29

Egy piros lap, két kapushiba, négy gól – Lőw Zsolt megnyerte első bajnokiját a Leipzig vezetőedzőjeként

Fölényesen nyert a Dortmund és a Stuttgart, a hajrában gyűjtötte be a három pontot a Leverkusen.

NÉMET BUNDESLIGA
28. FORDULÓ
RB Leipzig–Hoffenheim 3–1 (Sesko 24., Baku 43., Poulsen 84., ill. Bischof 11.)
Kiállítva: Östigard (28., Hoffenheim)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Bayern München28215281–27+5468
  2. Bayer Leverkusen28188263–34+2962
  3. Eintracht Frankfurt28146855–42+1348
  4. Mainz28137846–32+1446
  5. RB Leipzig28129744–35+945
  6. Mönchengladbach271341044–40+443
  7. Freiburg281261038–44–642
  8. Borussia Dortmund281251152–43+941
  9. Stuttgart281171051–44+740
10. Werder Bremen281161145–53–839
11. Augsburg28109931–39–839
12. Wolfsburg27108949–41+838
13. Union Berlin27861325–40–1530
14. Hoffenheim28691334–52–1827
15. St. Pauli27741622–33–1125
16. Heidenheim28641832–53–2122
17. Bochum28551828–59–3120
18. Holstein Kiel28461839–68–2918

 

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
7 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
9 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik